(nem, a róka nem átvitt értelemben értendő; a róka az egy állat)

Amikor múlt szombaton, szürkület után életre keltették a tábortüzet a kollégák, addigra a pataknál már ereszkedett lefelé a ködszerű félhomály és folyamatosan kerülgetett minket egy számítónak tűnő róka. Ebből ott helyben ki lehetett volna hozni egy mágikus történetet a céges hétvégére érkező játékfejlesztőkről, a különös erdőről és a beszélő ravaszdiról, de a kreativitás nagyon hamar inkább vidám népdalok éneklésére szűkült. Utólag persze csábító a gondolat, hogy egy darab sült hússal és két vércseppemmel esetleg rávehettem volna a jószágot, hogy hűséges inasom legyen és együtt induljunk kalandokra a fákon is túl, ahol fantasy-szerzőként szerzett tapasztalataimmal próbálom megoldani a mesebeli királyságok problémáit, de így sem volt rossz. És még a patakba sem esett bele senki.

A céges pihenés egyébként kifejezetten jól sikerült, azzal úgysem nagyon lehet mellélőni, ha a csapatépítést a közös ivás, evés és másnaposság garantálja. Az egyetlen problémám az, hogy nem néhány évvel ezelőtt került rá sor, amikor még többen voltunk.