(félig üres vagy félig nem)

Régebben úgy gondoltam, a sors a jó dolgokat azonnal kompenzálja valami rosszal, de mostanában...

Ugyan már, kit akarok becsapni, nyilván még mindig így gondolom. Ha a tökéletes júniust szinte azonnal követi a nagyon fogfájós hét (azt pedig pár rendkívül kellemetlen óra a fogorvosi székben, és még nincsen vége), plusz a feltámadó kreatív hullám teljes halála és egyéb bosszúságok, nehéz nem hinni az elméletben.

Viszont megkopott a régi magabiztosság. Erősödik a hang, ami higgadtan megjegyzi, hogy a fogfájás a júniust is elronthatta volna, de nem tette, majd célzatosan rámutat pont az utóbbi egy hét pozitívumaira. Amikor a csajommal elmentünk randizni (még mindig szoktunk ilyet), vagy csak úgy ücsörögtünk egy kőpárkányon a nagyon nyári alkonyatban; vagy éppen Tapsi meghívására egy svéddel meg egy finnel keveredtünk spontán pálinkázásba, és ott a szombat is, amikor az ősnövényzettel benőtt, gangos kocsmaudvaron váltottuk meg a világot rosseb, schizo és TJ társaságában.

Már a pesszimizmus sem a régi.