2010. január 27., szerda

(olvasod, és nosztalgia)

Julia began to play a game that entailed travelling on the tube and randomly popping out at stations with interesting names: Tooting Broadway, Ruislip Gardens, Pudding Mill Lane. Usually the above-ground reality disappointed her. The names on the tube map evoked a Mother Goose cityscape, cosy and diminutive. The actual places tended to be grim: takeaway fried-chicken shops, off-licences and Ladbrokes crowded out whimsy. (Her Fearful Symmetry)

Ez a bekezdés Audrey Niffenegger új könyvéből van (ő Az időutazó felesége című nagyszerű regény szerzője), amit isoldétől kaptam kölcsön, és viszonylag ritkán szoktam idézgetni, de ez a részlet, ami a Londont felfedező amerikai lányról szól, majdnem egy az egyben elkapta azt, amit évekkel én is éreztem a városban az első két hétben.*

(Jó lenne megint arrafelé járni. És ha ott vagyok, meg kell néznem a Highgate Cemeteryt. Tulajdonképpen miért is nem néztem meg eddig?)

isolde ismertetője a regényről

* némi Neil Gaimanes felhangokkal, főleg akkor, amikor rendszeresen az Islington negyed Angel nevű metrómegállójánál szálltam fel a földalattira (obskúrus utalás, ha valaki nem olvasta a Neverwhere című regényt).

3 megjegyzés:

pestipucu írta...

Mondom már mióta, hogy gyere. Aztán elmegyünk a Highgate Temetőbe, amiről úgy tudom, a Népliget londoni megfelelője, orr "randiznak" (khm) a melegek...

zsuzska írta...

Marx siremleke valoban lenyugozo.

brainoiz írta...

pestipucu: hm, ezt a részt Niffenegger kihagyta. felőlem nyugodtan randizhatnak, engem úgyis csak a sírkövek érdekelnek.