(ilyen volt, ilyen lett)

Hó van még mindig, bár a lenti téren már olyan vékonyra taposták, hogy foltokban kikopott, mint a szőnyeg egy leharcolt albérletben. A lyukakon átlátszik a igazi város, a hóesés előtti –  olvadás utáni világ, ami szürke és csúnya.

(A múltkor három nap alatt négyszer jártam meg a főváros-vidék távot, és közben váratlanul leesett a friss hó. A kontraszt tévéreklámért  kiáltott: csinos nő fogja az országot, a kamerába mutatja, villog a felirat, hogy előtte, gyors vágás, aztán jön az utána, ahol ugyanaz a táj, csak fehér, és egy csapásra élhető helynek látszik minden, a falvak, a városok, még a senkiföldje is a sínekkel, gyárakkal meg raktárakkal is, eltűntek a sebek, a foltok, az egészségtelen színek. Felirat: HÓ™.)

Azon is gondolkodtam, hogy azért nem írok-e, mert nincsen miről, vagy csak megint nincsenek meg a szavak, amikkel írni lehetne. Valahol a kettő között van az igazság. Ki kellene találnom, mit kezdjek szegény ötletszilánkokkal a fejemben, valami nagyon széttört odabent, történetek roncsai között bóklászok, de már azt sem tudom, eredetileg egyáltalán épek voltak-e. Szóval a szokásos, haladjunk tovább, nincs itt semmi látnivaló.

Egyéb: Mostanában jó megint sokat olvasni. Utazni sem lenne rossz.