(noiz rennt)

Hideg van, hó és jég, kénytelen voltam majdnem két év után ismét edzőterembe menni, hogy fussak, pedig eddig szabadon száguldoztam a vadonban, mint a természet zabolátlan kreatúrája. A régi hely egyébként egy pincében volt, ezért ott nem fordulhatott volna elő az, hogy váratlanul egy régi barát integet felém az utcára néző panorámaablak túloldaláról, másrészt az előző teremben nem szereltek kisméretű tévéképernyőket a futópadok elé. Másfél éve nem nézek tévét (ez nem a szokásos túlzás, egy évig nem volt készülékem se, most ugyan van, de kikapcsolva, mert nem jön bele a falból a delej, mármint nem az áram, hanem a műsor), ezért igazi kultúrsokként ért a negyvenvalahány csatorna. Miután leküzdöttem a nagyon erős belső késztetést, hogy a Nóta tévére fussak, maradtam a kapcsolgatásnál, és hatvan perc alatt a következő következtetéseket vontam le: kikapcsolt hanggal is azonnal felismerhetőek a magyar popszakma hímjei, mert még mindig rég letűnt görényfrizurát hordanak (felül tépett, oldalt kiborotvált), a híradóból egy téli napon annyi derül ki a nagyvilágról, hogy esik benne a hó; nagyon elszoktam a szinkronizált sorozatoktól; és továbbra sem fogok előfizetni semmire.