(„kifejtem a gardróbról alkotott életszemléletemet”: sziget2)

Atomot az egész webkettőnek, tumblr-nek, mikroblognak, twitternek – Bright, exblogger, újabb adag borral a kezében

Tegnap a Hilltop borozónál a magyar valóság egészen érdekes bugyrát mutatta meg nekünk D. egy ingyenes kerületi újság felhasználásával – a világ talán egyetlen luxusgardrób-dizájnerével készült riportot akár a Szigeten is elkövethették volna, olyan bizarr és összefüggéstelen volt, zen tolóajtókkal, drogprevencióval, kishajóval, rubintrékával, lila köddel. Erre inni kellett, mert előtte már megdolgozott minket a magyar valóság, pontosabban a Jutka presszó egy tízemeletes ház aljában, ahol echnattal és Trasferatuval ücsörögtünk, és szólt a Börtön ablakában mulatósra hangszerelt változata.

Volt egy megrendelésem, ahol egy fiatalember kért tőlem egy tolóajtót. Elmondtam neki, hogy az álmainak csak a képzelet és az anyagi lehetőségek szabhatnak határt.
– Fiero Ardi gardróbdizájner a Budapesti Újság Citynek

A másik szürreális élmény a Csónakháznál ért az éjjel (régen remekül lehetett üldögélni arrafelé, de tavaly megszüntették a pultokat és elvitték a padok nagy részét), ahol most egy hegedűs és egy gitáros bácsika zenélte végig az asztalokat, ami még engem is meghökkentett.

Így ez a mindennapos használati tárgy nem pusztán egy tolóajtó, hanem egy szellemiséget, harmóniát sugárzó kelléke az élettérnek.
– a Budapesti Újság City Fiero Ardi gardróbdizájnerről

Megkésve, de kicsit jobban felfedeztük a fesztivált, és Trickyt is már majdnem a feléig láttam, csak kimentem Tapsiért a sátorból, és soha többé nem jutottunk vissza a tömeg miatt, ezért inkább megittam az aznapi negyedik kávémat és megváltottuk a világot (megint).

Zárásként keringtünk még testületileg is, hogy a szögelős dárenbézt, a diszkót és a reggae-t hanyagolva visszakavarodjunk a Volt színpadhoz, és többségünk gyermekkorának slágereire hajazzunk, miközben mellettünk egy brit zászlóba csomagolt angol minden csinos lánnyal aláíratta a hátát.