(wellness)

Az előbb volt egy furcsa pillanatom, amikor kipakoltam az útitáskát és még enyhén klórszaga volt a fürdőnadrágnak, de közben már azon járt az agyam, mi mindent kell megcsinálnom a héten; mint minden átlagos hétfőn.

Még kell egy kis idő, mire rendes emlék lesz az elmúlt pár napból, hogy a szálloda külső medencéjében bújok a meleg vízben, az ég kékesszürke, a közeli dombokon köd húzódik le a fák között és úgy gomolyog a gőz körülöttem, mintha utánozni akarná; vagy abból, milyen jó letenni a befejezett regényt az ágy mellé és azzal a lendülettel belekezdeni az újba.

Furcsa pillanat egyébként akadt ott helyben is, az első este, amikor az egyébként teljesen normális étteremben megszólalt a zene. Ez önmagában még nem lenne különleges, az már inkább, hogy az érdekes összeállítású trió ún. népszerű slágerek feldolgozásait kezdte játszani, de a szürrealitás akkor teljesedett ki igazán, amikor a Mamma mia hegedűszólóját (!) kicsit elrontotta a basszusgitáros megbokrosodó játéka. Szerintem ott és akkor nem sok hiányzott ahhoz, hogy a csajommal kettesben átkerüljünk egy párhuzamos valóságba, amit egy kelet-európai direktor rendezett fesztiválfilmnek.

Szóval jó volt nagyon, és főleg most érzem csak, mennyire kellett ez a pár nap. Szabályosan kicsorgott belőlem a durván egy hónap alatt lefordított félmillió karakternyi szöveg, a másik állásomban begépelt adaggal együtt, amit egyébként is elnehezített a sok légió, szörny meg lovag.