(olvasod, és nosztalgia)

Julia began to play a game that entailed travelling on the tube and randomly popping out at stations with interesting names: Tooting Broadway, Ruislip Gardens, Pudding Mill Lane. Usually the above-ground reality disappointed her. The names on the tube map evoked a Mother Goose cityscape, cosy and diminutive. The actual places tended to be grim: takeaway fried-chicken shops, off-licences and Ladbrokes crowded out whimsy. (Her Fearful Symmetry)

Ez a bekezdés Audrey Niffenegger új könyvéből van (ő Az időutazó felesége című nagyszerű regény szerzője), amit isoldétől kaptam kölcsön, és viszonylag ritkán szoktam idézgetni, de ez a részlet, ami a Londont felfedező amerikai lányról szól, majdnem egy az egyben elkapta azt, amit évekkel én is éreztem a városban az első két hétben.*

(Jó lenne megint arrafelé járni. És ha ott vagyok, meg kell néznem a Highgate Cemeteryt. Tulajdonképpen miért is nem néztem meg eddig?)

isolde ismertetője a regényről

* némi Neil Gaimanes felhangokkal, főleg akkor, amikor rendszeresen az Islington negyed Angel nevű metrómegállójánál szálltam fel a földalattira (obskúrus utalás, ha valaki nem olvasta a Neverwhere című regényt).

(ilyen volt, ilyen lett)

Hó van még mindig, bár a lenti téren már olyan vékonyra taposták, hogy foltokban kikopott, mint a szőnyeg egy leharcolt albérletben. A lyukakon átlátszik a igazi város, a hóesés előtti –  olvadás utáni világ, ami szürke és csúnya.

(A múltkor három nap alatt négyszer jártam meg a főváros-vidék távot, és közben váratlanul leesett a friss hó. A kontraszt tévéreklámért  kiáltott: csinos nő fogja az országot, a kamerába mutatja, villog a felirat, hogy előtte, gyors vágás, aztán jön az utána, ahol ugyanaz a táj, csak fehér, és egy csapásra élhető helynek látszik minden, a falvak, a városok, még a senkiföldje is a sínekkel, gyárakkal meg raktárakkal is, eltűntek a sebek, a foltok, az egészségtelen színek. Felirat: HÓ™.)

Azon is gondolkodtam, hogy azért nem írok-e, mert nincsen miről, vagy csak megint nincsenek meg a szavak, amikkel írni lehetne. Valahol a kettő között van az igazság. Ki kellene találnom, mit kezdjek szegény ötletszilánkokkal a fejemben, valami nagyon széttört odabent, történetek roncsai között bóklászok, de már azt sem tudom, eredetileg egyáltalán épek voltak-e. Szóval a szokásos, haladjunk tovább, nincs itt semmi látnivaló.

Egyéb: Mostanában jó megint sokat olvasni. Utazni sem lenne rossz.

(noiz rennt)

Hideg van, hó és jég, kénytelen voltam majdnem két év után ismét edzőterembe menni, hogy fussak, pedig eddig szabadon száguldoztam a vadonban, mint a természet zabolátlan kreatúrája. A régi hely egyébként egy pincében volt, ezért ott nem fordulhatott volna elő az, hogy váratlanul egy régi barát integet felém az utcára néző panorámaablak túloldaláról, másrészt az előző teremben nem szereltek kisméretű tévéképernyőket a futópadok elé. Másfél éve nem nézek tévét (ez nem a szokásos túlzás, egy évig nem volt készülékem se, most ugyan van, de kikapcsolva, mert nem jön bele a falból a delej, mármint nem az áram, hanem a műsor), ezért igazi kultúrsokként ért a negyvenvalahány csatorna. Miután leküzdöttem a nagyon erős belső késztetést, hogy a Nóta tévére fussak, maradtam a kapcsolgatásnál, és hatvan perc alatt a következő következtetéseket vontam le: kikapcsolt hanggal is azonnal felismerhetőek a magyar popszakma hímjei, mert még mindig rég letűnt görényfrizurát hordanak (felül tépett, oldalt kiborotvált), a híradóból egy téli napon annyi derül ki a nagyvilágról, hogy esik benne a hó; nagyon elszoktam a szinkronizált sorozatoktól; és továbbra sem fogok előfizetni semmire.

(net nélkül felgyűlik, 3: csikorgó város)

Mostanában fémesen döngő, utána hosszan súrlódó hanggal áll meg velem a metró, cyberpunk gyárvilágra gondolok ilyenkor, low-tech arénaharcok kürtszavára, rozsdás csarnokokra. Aztán feljövök a hideg estébe, és a közeli irodaház tetején a szellőzőkből gomolyog a meleg levegő, egyforma szögben hajlanak meg a vastag páraoszlopok és szabályos sorokat alkotnak a fekete háttér előtt, ettől az egész épület filmszerű, a sok egymásra dobált üveg- és kőkocka átalakul az elképzelt világ egyik minisztériumává.

(net nélkül felgyűlik, 2: évekről)

Érdekesen alakult ez a 2009. Nagy hátránnyal indult, mert fekvőgipszben kezdtem, viszont életem eddig legrosszabb évét követte, ami azért elég alacsonyra tette a lécet. Munkafronton nem lett jobb, csak rosszabb: mindazt a jót, ami szakmailag történt tavaly (mert volt munkám, nem is kevés; hihetetlen, de megjelent a King Arthur és jelenleg jó kritikákat kap; lejött az online Rost magazinban egy egypercesem, amit szeretek), elnyomta a sok negatívum. Most éppen megint nagyon elegem van a fordításból (pontosabban a körülményeiből), nem látom, merre vezet a játékfejlesztés, már az emlékét is elfelejtettem a pénzügyi stabilitásnak és egyáltalán nem írok semmit.

Ezt ellensúlyozva azonban egyszer csak elkezdtek történni remek dolgok is, ráadásul kitartottak végig. Külföldek és belföldek, tópartok és vonatok, plédek a földön, lábnyomok a hóban, meg rengeteg más, ami finoman, de határozottan áttolta a tavalyi évet a kellemes tartományba. Maradhatna ez a tendencia.

(net nélkül felgyűlik, 1: a szilveszterről)

Még az év végi okkult hímzőszakkörben arról beszélgettünk suematrával, ki hol fog szilveszterezni, valahogy így:

noiz: Hosszas kihagyás után a barátaimmal bulizunk a Városomból. Lassan többen vagyunk Budapesten, mint ott, alakul a diaszpóra.
suematra: Helyi specialitásokat fogtok enni, a saját nyelveteken beszéltek és saját zenéitekre táncoltok?

Ez nagyjából így is történt. Igaz, a táncot nem tudom, mert a hajnali részek kissé homályosak. Pedig nagyon szolidan kezdtünk, de a későn érkező D., aki számos szilvesztert látott már velünk, annyira megdöbbent a józanságunkon, hogy pironkodva nekiálltunk inni. Ezután viszonylag a papírforma szerint alakult minden, részemről kásás hangú észosztással, majdnem-elalvással az első metrón, illetve a délelőtt tizenegykor, ébredéskor (az ágyamban, nem a kocsiszínben) még valószínűsíthetően alkoholos állapotban, ami viszont semlegesítette a másnapot.

A hétvégét a lassú regenerálódásra szántuk, kellett hozzá egy évadnyi sorozat bedaralása és a Moon (Hold) című film spontán megtekintése moziban. A Moon teljesen jó scifi, és (szerintem) remek példája annak, milyen az, amikor a szűkös költségvetés, a kevés szereplő és a szűk terek használnak a történetnek.