2008. március 31., hétfő

(ipari romantika, zs-film, kókuszos csirke)

Szombaton rajtaütésszerű meghívásnak engedve jártam Tatabányán, ahol még soha, és azóta tudom, hogy a tatabányai vasútállomáson gond nélkül le lehetne forgatni egy noir-scifit abban a komor jövőben, ami közvetlenül a szocializmus világméretű győzelme, majd bukása után játszódik. Funkciótlanul nagy szocreál épület, hiányzó vagy törött üveglapokkal az emeleten, rozsdásodó vastraverzekkel, meredek, fedett betonlépcsőkkel és sötét, halott belső terekkel.
Szóval teljesen elvarázsolt.

(Akárcsak a környék másik romantikusan ipari struktúrája, a Kémény. A Kéményt az elmúlt években több alkalommal megcsodáltam, ha errefelé utaztam vonattal. Egy dombon áll, nagyon magas és fenyegetően szúr a felhőkbe, körülötte ipartelep és sok vastag fémcső, alatta az épületben pedig ki tudja, mi rejtőzik – szerintem átlátszó tartályok végtelen sora, a tartályokban zselés folyadék, a folyadékban bevetésre kész, biomechanikus testek szunnyadnak).

A rajtaütésszerű meghívásnak hála egyébként találkozhattam a szintén ott vendégeskedő otthoni kompániával, közben a házigazda, a BorosTomi sütött meg főzött, végül bedaráltak minket a szörnyek a Descent című társasjátékban, az erkélyen megalkottuk a pszichedélikus mulatós zenei műfaját, és mindeközben az Atomvihar* című Zs-film ment a tévében, mert kimondatlan esküvéssel fogadtuk (legalábbis én szeretném ezzel menteni a helyzetet), hogy az igazi férfi végig kibírja és előre kitalálja a fordulatokat, akarom mondani, a „fordulatokat”.

* Atomic Twister. A magyar cím ütősebb, lássuk be.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Körül kéne nézned a régi Bányász Kórház lassan korhadó épületében. Voltam olyan szerencsés, hogy bemehettem tavaly. Na az egy rémálom. Stephen King Kingdom Hospitalja a nyomába sem érhet. Az erőmű (kémény és egyebek) valóban klasszikus, de az elhagyott Aluminium kohó és a felrobbantott Cementgyár sokkal költőibb környezet. Ha szerencsés az ember még egy két kóbor Sztalkerrel is találkozhat.

brainoiz írta...

hű, ez tényleg izgalmasan hangzik. így elsőre szimpatikus. köszönöm a tippet. oda csak úgy be lehet menni vagy engedély kell?

Névtelen írta...

Nem nagyon lehet bemenni. (Persze bárhova be lehet menni, csak ne kapjanak el) Én egy vagyonőr cégnél dolgoztam, és a területet őrző kollégák beengedtek.