Azt meg kell örökítenem az utókornak, hogy a tandemes este egyébként a túláradó kreativitás jegyében telt. Arra futottam be, hogy a mr. a éppen Pacmant épít fél zsemléből és cukorpótlókból, majd rögtön bekapcsolódtam agnus, isolde, Bright és L. mellé az aktív munkába. Így most már tudjuk, mi lenne, ha az éppen sztrájkoló amerikai forgatókönyvírók pótlására több hajórakomány olcsó káeurópai szerzőt vinnének át sorozatokat írni a tengerentúlra (a tévéorvosok hiába rendelnek CT-t, mert drága, az ügyvédes sorozatokban nincsen több másnapi tárgyalás, ezért éveket ugrik a sztori, satöbbi) és azt is, miként festenének a blogok egy steampunk környezetben. Kicsit ráfixálódhattam az ötletre, mert ma is azon kaptam magamat, hogy a századeleji Montmartre-ra emlékezető sötét, esős sikátorokra gondolok, ahol a blogspot vagy a freeblog művészkávézó törzsasztala mellett alkotnak a bloggerek, mint anno Karinthy vagy Rejtő, elkent írógépbetűkkel lekopogott postjaik pedig kézről kézre járnak a vendégek között, akik tollat ragadva ott helyben kommentezhetnek is.
2007. november 28., szerda
(Ötletbörze)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
És a stencilezés mint terjesztési mód? Esetleg kommentekkel kiegészített szöveget a kávézó pincehelyiségében.
interaktív szamizdat
Gyanítom egy idő után kiderülne, hogy a vendégek is egytől-egyig bloggerek, legfeljebb nagyon ritkán írnak és/vagy senki nem olvassa őket. És lennének postok, amik arról szólnak, hogy érdemes elolvasni valaki más postját, ami nemrég (legfeljebb négy-öt éve) került közkézre, meg persze lenne valami díj is, amit a törzsközönség osztana ki önmagának. A kávézó mindeközben olcsóbb kávét adna azoknak a - ránézésre népszerűbbnek tűnő - bloggereknek, akik megemlítik a postjaikban, hogy mennyire szeretnek itt ülni, és ilyen vagy olyan kávét inni és ezt vagy azt a márkájú gőz-írógépet használni (megvásárolható a pultnál, csak ma, kedvezményesen). És persze lennének bloggerek, akik naponta más álarcban jönnének (mert az álarc az kötelező lenne!), és néha kommentelnék saját tegnapi postjukat, meg vitáznának holnapi önmagukkal is, illetve hamisítanák mások blogjait, meg direkt félrevezető postokat írnának néha (mindezt az üde vírusmarketing, a btl és a forgalomnövelés jegyében, meg ilyesmi.)
:)
w.i.n
Nna, kijavítva az elütéseimet...
Ha jól emlékszem,a stencilezés felmerült futólag, de tényleg kommenttel együtt működne igazán.
Ami volt még: a rikkancsok az RSS feed ("xy megint fogyókúrázik/elvált!/szerelmes!"), aki pedig gramofont visz magával, embeddelte a zenét is...
w.in.: remek ötletek :)
Megjegyzés küldése