Talán a november teszi, ez a vergődő város a nyomasztó ég alatt, a befejezetlen dolgaim vagy más, de mostanában úgy érzem magamat, mintha egy gót együttes közhelyesen szenvedő dalszövegében lennék az egyik megszemélyesített főhős, akiket amúgy meglehetősen idegesítőnek szoktam találni és ez most is így van. Nem igazán értem az egészet, mert hála az égnek semmi bajom, azt hiszem legalábbis, hacsak az állandó túlalvásokat nem számítjuk, mindenesetre egészen ártalmatlan aggályokból jutok el a legrosszabb következtetésekig, túlreagálok, félreértek vagy félre akarok érteni dolgokat, közben megy az autópilóta, csak nem tervezek, nem vagyok motivált, de legalább semmi nincsen, amivel elégedett lennék. Nem mintha általában magam lennék a pozitív életszemlélet, de ez már nekem is meglepő és jó lenne rájönni, mi a fene bajom van, tekintve, hogy ez így azért kevéssé szórakoztató, pedig alapvetően a novemberrel semmi bajom, ellentétben például a februárral, amit gyűlölök.
[Az eredeti postot, eggyel lejjebb, egyszerűen és rejtélyesen eltüntettem, amikor beléptem kommentezni. A szerkesztőben látszik, az oldalon nem. Valami azt akarja, hogy ne ríjak.]
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése