(Vasárnap, hétfő, kedd, még jobb)

A hajnali felkelés, az állomásig tartó ámokfutás és az utolsó pillanatban elcsípett vonat traumáját a most már hagyományosnak mondható pár nap oldotta Pécs közelében, A Nagy Levinéknél. Alig érkeztem meg, autóba ültettek és mentünk búcsúba, ahol volt szép idő, tömeg, ellenben nagyon kevés bóvli; cipóból ettünk ragut ( majd elropogtattuk a tésztából sütött kanalat), ittunk forralt bort, szereztünk vásárfiát, közben az írókra jellemző felhős mélabúval és csíkká keskenyülő szemmel néztem a világot.

A főhadiszállásnak számító hétvégi házat tavaly óta kicsit upgradelték, amúgy más nem változott, minden ment a maga menetében, ettünk, ittunk és múlattuk az időt az egész asztalt (megegy egész napot) kitöltő monstrum scifi társasjátékkal. Hétfő hajnalban megérkezett az eső és hozta a surrogó, kopogó, csöpögő hangokat, a fák lombjai közé a finom ködöt, a tó felszínére a fémes csillogást, Pécs macskaköves utcáira a zubogó vizet, hazafelé pedig a vonatablakra tapadó, szép szürkés derengést.