2007. október 24., szerda

(Szombat, jó)

Amikor főállásban fordítottam, többnyire minden nap dolgoztam vagy hétköznap tartottam szünetet, tehát mit nekem munka- meg szünnap, mégsem szoktam meg az elmúlt egy év alatt a szombati dologidő intézményét, sem az a szélütött állapot, amiben Budapest ilyenkor kóvályog.

Este Bright társaságában elhagytuk a várost (meg mindent, amit adhatott) és csatlakoztunk a luciánál gyülekező népekhez, akik a házigazda ideiglenes távollétében palacsintát gyártottak éppen. A lucia egyike azon kevés bloggereknek, akiket egy linkre kattintva egyszer csak megtaláltam, olvasni kezdtem és úgy maradtam. Ez még elég régen történt, és vicces, hogy azóta teljesen más apropóból (endless, mi más), egy közös ismerős révén levelezni kezdtünk, meg egyszer össze is futottunk egy sörözésen. Ott volt még isolde meg a mr. a, a bloggergyűjteményem pedig ezúton bővült agnusdb-vel, akiről kiderült, hogy angol szakos, mint voltam én valaha, és 1) megtudtam tőle, hogy semmi sem változott arrafelé, csak az épület 2) fény derült az egyik háromnevű nyelvész „A” betűjének titkára. Kellemes este volt, például sok mindent megtudtam a japán nyelvről és újfent rájöttem, hogy nekem nem szabad pálinkát adni, mert akkor a szómenésem még elviselhetetlenebbé fokozódik, ezért utólag is elnézést azoktól, akiket könyörtelenül beavattam a könyvkiadás rejtelmeibe. Viszont a terjedő pletyka ellenére nem is beszélgettem fitneszvideókról, csak kaméleonként simultam bele a domináns témába. Aztán éjjel hazamentünk és reggel negyed hatkor keltem is, frissen, mint a pinty, mert utazni kellett.

Nincsenek megjegyzések: