(Blogmaradékok)

Pedig annyi mindenről akartam írni utazás előtt.

A szombati esküvőről (ami még szeptember utolsó szombatjára esett) a városnak azon a peremén, ahol a buszok meredek utcákon kanyarognak felfelé, egy romtemplomnál, aminek az őszi erdő volt a fala, és amilyen természetes volt az egész hangulat a szabad ég miatt, olyan természetes volt minden más is, az esküvői ruhák, a pap beszéde, a vendégek és vendéglátás utána. Köszönet Magamurának és ifjú nejének a meghívásért.

Aztán azt is el akartam még mesélni, hogy az esküvő másnapján, vasárnap jártam Wekerlén, ami baráti társaságban a Szentségtelen Szimmetria névre hallgat a nyolcszögletű, teljesen egyforma terek és utcák miatt, és most annyira szépséges ősz volt, a fátyolos, borostyánszínű fajtából, ami a belvárosban nem is látszott, hogy rá kellett jönnöm, hogy ez a körzővel-vonalzóval tervezett 19. századi telep valójában mandala, ami magába gyűjti az ősz esszenciáját.

Szóval ilyesmiket akartam leírni a keddi indulás előtt, de aztán hétfő lett, délelőtt egy leadandó novellával birkóztam, délután az irodában keresztes lovagok hányattatásait rögzítettem különböző küldetésekben, angolul, szigorú karakterlimitek közé szorítva, közben a cég testületileg felkerekedett és megnézte az új irodát, ami váratlan fordulattal másnaptól már új főhadiszállásunk lett. Teljesen más hangulat és üres szobák fogadtak, gyorsan lestoppoltam a legkisebbet dizájnermenedéknek, majd besétáltam a legnagyobb terembe, ahol a középre hordott bútorok fölött farkasszemet nézve egyik fal mellett a programozók, a szoba másik végében a grafikusok álltak feszülten, mintha csak a kürtszóra várnának, hogy egymásnak rontva, véres kézitusában döntsék el a Braveheart mintájára, kié lesz az ominózus helyiség.

És még az is történt, hogy megjelent a 211-es Galaktika, amiben szerepel kedvenc China Miéville-novellám, a Reports of Certain Events in London (A londoni különös események jegyzőkönyvei), amit nem csak lefordítottam (borzalmasan lassan), hanem előtte hosszas aknamunkával meggyőztem az irodalmi szerkesztőt, hogy érdemes megpróbálkozni vele, szóval az, aki esetleg utálná, engem hibáztasson, és hatalmas respect az említett szerkesztőnek és a tördelőnek is (aki esetleg megnézi a magazint, tudni fogja, miért).

Másnap pedig elrepültem Madridba, de Michael Endét plagizálva azt kell mondanom, hogy ez egy másik történet, elbeszélésére más alkalommal kerül sor. Mert most az új irodában ülök, furcsa minden, mert új az egész és ráadásul már hiányoznak innen bizonyos emberek, és rengeteg dolgot kellene még befejeznem.