Tudom én, hogy a Szigetre már nem jár az ember harmincévesen / huszonöt fölött / miután leérettségizett, és természetesen azért is piruló arccal osonok be, mert tisztában vagyok azzal, hogy az igazi Sziget már meghalt kilencvenhétben / amikor megszűnt Diákszigetnek lenni / rögtön második alkalommal, mert a legelső volt az igazi. Szerintem is felháborító, hogy a konzumkultúra fellegvára lett, mióta az összes multi kitelepült reklámozni / mióta van extrémsport és koktélbár / mióta megjelentek a mobiltelefonok. Nosztalgiával emlékszem vissza az őszintén szórakoztató részegekre a sárban / a punkokra és a tarhálókra a bejáratnál / a Doors-pólós csajokra mindenhol, mert akkor még nem volt tele minden izompólós maffiózókkal / külföldiekkel, akiknek persze semmi sem drága / sótlan, jól fésült emberekkel, akik képtelenek úgy bulizni, ahogy mi tettük, ugye.
Szóval minden évben feltesszük ezt a lemezt, direkt megnéztem, már tavaly is ugyanezen morfondíroztam és nagy eséllyel 98-ban is hasonlókat mondogattunk fásultan. Persze inkább az a precizitás hiányzik, amivel valaha a teljes agyhalál és teljes józanság közötti kötéltáncot jártuk, mert csak így lehet bulizni egy jót.
A tegnapi nap a "mindenből egy kicsit" jegyében telt. Egy kis jazz délután, sörözés(ek) a barátaimmal (nekem ez a Sziget lényege), kis Nitzer Ebb a nagyszínpadon, amit kölyökkoromban elmulasztottam megismerni, de pont olyan volt, mint amire számítottam, majd rosseb elcsábított japán ütősöket nézni, akik viszont nagyon tetszettek (csak én találom vonzónak, ha csinos japán nők mosolyogva szétzúzzák a dobokat?), a szokásos Quimby, amit mindig csak a Szigeten nézek meg és ennek apropójából persze most is összefutottam váratlan ismerősökkel. Manu Chao két szám erejéig, de az ütött, pedig nem is szeretem őket, majd egy épülő ház mögött eldugva a magyar Isten Háta Mögött az otthonkát viselő énekessel. Aztán haza.
Egyébként olyasmire nem is emlékszem, hogy a nagyszínpadnál ekkora legyen a por. Miután leszállt az este, az egyik közeli koncertsátor kivetítőjének narancssárga izzása előtt homályos alakok botorkáltak a ködben, mint egy cyberpunk megapoliszban a füstszennyezett Alsó Szektor nomád lakói.
Mielőtt zárnám soraimat és nekiveselkednék a második napnak, egyperces néma csenddel emlékeznék meg a Hot Foodról, ami idén már nincsen, pedig valaha a gasztronómia csúcsa volt a Szigeten. Nem érdekel a méregdrága szerb, spanyol, török étel, nekem az olcsó hotfood kell, amit menzás fémkannákból mértek olcsón a katonai sátrakban. Egyszerűen nem lehet felülmúlni azt, amikor az ember hajnali háromkor menzás székelykáposztát eszik alkoholtól zsibbadtan,hátha valami lecsillapítja azt a mardosó rosszullétet a gyomrában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése