Elmosódik az utóbbi néhány nap. A szó legalább két különböző értelmében. Mert sok apró, kellemes részlet áll össze egy nagy egésszé (üldögélések a Hilltop borozónál, mászkálás a színpadok között, kásás hangú észosztás a csónakháznál); meg attól a sok víztől is elmosódik, ami péntektől vasárnapig többnyire folyamatosan zuhogott rőá a Szigetre és lett belőle dagonya, sok csúszós járólap, nyirkos ruhák és sár és belső tavak, szigetekkel.
A péntek, ha jól rémlik, a borok jegyében telt, a Hilltopnál indult, a Nagyszínpad közelében folytatódott, mert kitört belőlem az elfojtott poprajongó, ezért úgy gondoltam, jó az, ha Pink adja a háttérzenét az egyre fokozódó italbevitelhez (sokra nem is emlékszem belőle amúgy, kellemesnek tűnt). Ez olyan jól sikerült, hogy amikor jött a Madness, amit nem ismertem túlzottan, már az olyan örökbecsű klasszikusokra is ugrálni lehetett, mint az Our House. Viszont addigra, mire éppen annyira felpörögtünk volna, hogy a kilátogató Nagy Levinnel (szakszóval élve) szögelni menjünk valami zenéstáncos mulatságba, eleredt az eső, de úgy és olyan kitartóan, hogy hiába húzódtunk fedett helyre, így is kis pocsolyákat vittem haza a bakancsomban.
Szombaton rengeteg ismerős, meg a The Hives, amit pár éve már láttam és akkor is tetszett, aztán a szokásos évi egyszeri Kispál és a Borz, teljesen rutinszerűen, de a társaság rohamosan részegedő tagjai nagyon feldobták az élményt.
És hát igen, a Nine Inch Nails, megértük, ami vagy tíz éve szállóigeként kering bizonyos körökben („majd akkor kimegyek, ha NIN lesz a szigeten”). Profi volt, energikus és a megszokott módon látványos (zseniális, ahogyan minden turnén megvariálják a hátteret meg a vetítést, hol leereszkedő képernyőkkel, fémvázra aggatott pislákoló neoncsövekkel vagy óriás hangszínszabályzókra emlékeztető, lüktető falakkal), szóval minden adott volt a katarzisra, ami nekem ezúttal nem jött össze, pedig tudom, hogy képesek előidézni. Mind az olvasott vélemények, mind a társaságunk tömegbe berontó tagjainak látványa azt sugallja, hogy csak magamat hibáztathatom, de ez a koncert sajnos nem hagyott kitörölhetetlen emlékeket bennem, pedig hozta a kötelező formát. Voltak különösen erős pontok – az Onlyt, a Heresyt meg az Erasert hallani élőben például –, meg kiderült, hogy az új lemez általam nem annyira sztárolt számai végül is működnek, sőt az elektronikus gerjesztések kellemes kontrasztot adnak a gitárzúzások mellé. Viszont sajnáltam, hogy a The Fragile-t egyetlen szám kivételével hanyagolták, illetve ez volt az egyetlen esélye a Survivalism című számnak, hátha élőben kiderül róla, hogy nem a NIN-életmű mélypontja, de nem jött össze. Persze a NINről beszélünk, tehát az összkép nyilvánvalóan pozitív és ez a koncert az idei a Sziget legjobbja marad.
A vasárnapok valamiért úgy működnek, hogy kimegyek teljesen lefáradva, az előző napok összes terhével a vállamon, aztán egy kis törköly, egy kis meggypálinka, egy kis bor, aztán máris hajnali egykor ugrálunk a sárban rettenetes magyar popslágerekre a wan2 sátor mellett és a zenét túlüvöltve beszélgetünk mindenféléről. Előtte történtek olyasmik is, hogy megálltunk belenézni Sinéad O’Connorba, de sírva könyörögtem, hogy menjünk onnan, később különböző helyeken kóboroltunk a szemerkélő esőben, majd nagyon messziről belehallgattunk a Faithlessbe, ami ahhoz képest, hányadszorra vannak itt, még mindig felfoghatatlan tömeget vonz. Ámulva álltunk a messzeségben, megállapítottuk, hogy legalább nem hakniznak, néha egymást fényképeztük egy korlátnál és mellettünk csak vonultak befelé a homlokra tolt napszemüveget viselő, szigorúan szeletelő juppik.
A hétfő a megfáradt pihenésé lett, a különböző pontokon lebonyolított találkozóké és a Tool produkciójáé, ami sűrű volt és letaglózó, iszonyatosan profi hangszeres tudással. Tulajdonképpen egyetértek azokkal, akik nehezményezték, hogy ennyi erővel lemezt is hallgathattak volna otthon vagy Maynard (az énekes) nem létező kommunkációját rótták fel, de egyrészt tudtam, hogy ez lesz, másrészt meg ennél a zenekarnál egyáltalán nem zavart.
Utóhang így az utolsó napon, avagy érdekes apróságok 1) lassan több koktélbár lesz a szigeten, mint sima kocsma, és ez ijesztő 2) már mindenhol lehet kapni Rézangyal pálinkát, ami remek dolog 3) az előbb jöttem rá, hogy idén a metálkodósátor közelében sem jártam és még nem tudom, mihez kezdjek a tudással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése