2006. augusztus 10., csütörtök

(Kóla, vodka, sör, krumpli - sziget0.1)

Olyan ez, mint egy jóindulatú fertőzés. Csakúgy, mint tavaly vagy tavalyelőtt, idén is eltűnődtem azon, vajon mihez kezdjek ezzel a Sziget nevű kínzó érzéssel, akarok én menni megint, hiszen tudjuk, ez már nem ugyanaz és egyébként is egykori hetijegyesek néznek némi megvetéssel, hogy „most is egész hé-é-étre?”, a régi társaságból egyedül echnattal tartjuk a frontot, de az az igazság, hogy amíg látom a tévében meg a HÉVen a vonuló hátizsákosokat és hirtelen velük akarok menni, addig nem tekinthetem magamat gyógyultnak.

Valójában szerencsésen éltem meg a Sziget evolúcióját, ami velem együtt vált elpuhult fogyasztózombivá, mert tizenhét évesen pont kellett az a teljes szabadság, az alig két-három színpad, a logónélküliség, a kerozinoshordón dobolás, meg az, hogy egy fa alatt aludjak teljesen kiütve, hálózsák és sátor nélkül; aztán tizenkilenc-húsz évesen már szükségünk volt a következő komfortfokozatra, az össznépi sátorozásra a tűző napon egy hétig, most pedig az kell, hogy legyen sok pult meg étel meg rendszeres éjszakai járat, mindaz, amiről megvetéssel beszéltünk anno, amikor megjelentek az első mobiltelefonosok a szigeten és mindenki összenézett, hogy ez már a vég.

Többet idézgetjük a porban fetrengős időket (a bejáratnál mögöttünk álló csillogó szemű lánykák még bölcsödébe jártak akkoriban, és ez kicsit ijesztő), mint az utóbbi sok évet, de szerintem sírnék, ha végig kellene csinálnom még egyszer.

Szóval echnat kollégával kiballagtunk tegnap fesztiválozni. Mindig elsütjük, hogy „mintha dolgozni mennénk”, és tényleg van az első nap rituáléjában valami merev rendszeresség, amint végigisszuk a standard pultokat, csak a blokkolóóra hiányzik. Ilyenkor még minden friss, van hely a padokon és egyebek. A hagyományokkal ellentétben idén teljesen visszafogottra sikerült az este, ezen az elkövetkező napokban sürgősen segíteni kell. Viszont élénk szociális életet éltem különböző falócákon kuporogva, ami mindig az egésznek a lényege, kellemes este volt, no.

A Sziget amúgy nagyjából maradt ugyanaz. A Nagyszínpad előtti részt – feltehetően a sár ellen – homokkal szórták fel, amitől az egész egy tengerparti fövenyre emlékeztet, valamint nagyokat fogunk kacagni, amikor leesik rá az eső. Ráadásul Gonosz Tudósok világméretű összeesküvéseivel vetekedő Ördögi Terv nyomaira bukkantunk – valakik egész mobilvécé-sorokat tüntettek el olyan helyekről, ahol tavaly még álltak, tehát gyakorlatilag amikor szólít a szükség, akkor nincsen hová szólítson. Aki valaha járt már kint a Szigeten, az talán átérzi az ördögi terv leleményességét, ami majd a szombati napon, a szokásos látogatócsúcson hozza meg gyümölcsét – félőrülten rohangáló fesztiválozó lányok, bokrokba vonuló fiúk, bűz, káosz, démoni kacaj, anarchia, satöbbi. De ha nem Ördögi Terv, akkor mire gondolhattak a szervezők?

Koncertfronton semmi átütőről nem tudok beszámolni, a Therapy? tetszett, de valahogy nem ért olyan katarzisként, mint másokat, a Quimby pörgős koncertjén ütemre ringatózva öntöttem vodkát a kólába, a Franz Ferdinandból idén is az elejét meg végét néztem meg, a Cradle of Filth vámpírshow-ját pedig hamar eluntam. Ma újabb eresztés, készüljünk.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szigetre akrok menni!!!!!!!:'(
Meseltem itt rola, de senki sem erti meg. Mi a jo benne.
Igyatok meg helyettem is egy unikumot!
Mi-kham be dzsazire be-ram!

brainoiz írta...

Lehet pálinkát is?

Gondolunk rád mi is!