(sziget02, sziget03)

Szigorodnak rendesen, most már az égvilágon semmilyen italt nem lehet bevenni a Szigetre. Szerencsére csütörtökön erről mit sem sejtve besétáltam fél liter víznek álcázott ginnel (ahogyan szoktam), csak a kordonon túljutva tűnt fel, hogy a motozást végző biztonságiak milyen előszeretettel kobozzák el a kilós kenyereket; ez magyarázatot nyert, amikor egy cafatokra tépett kenyérből váratlanul előbukkant egy vodkásüveg (majd megláttam oldalt a halomban álló preparált vekniket). Ez olyan, mint a csokifürdő, amiről egészen tegnapig meg voltam győződve, hogy legenda, de aztán saját szememmel láthattam a kádat, amiben vállalkozó szelleműek vidáman birkózhatnak.

Koncertfronton beszámolhatok a Ministryről, amit nagyon nagy kár volt a tűző napsütésbe száműzni, de azért nagyon ott voltak, kezdetben például azt hittem, a nadrágzsebemben rezeg a telefonom, pedig csak a basszusok lüktettek térdmagasságban. Most, hogy már tudom, valószínűleg ez volt az utolsó Ministry-koncert, amit láthattam, néhány számot szívesen lecseréltem volna régebbiekre az utolsó lemezek hatásos, de mégis eléggé egyforma kásájából. A Sick of it All egyébként hasonlóan letaglózó élmény volt, pedig nem is vagyok fan, leginkább olyasmi, mintha egy puha párnába csavart pöröllyel vágtak volna az arcomba. Volt még Kispál – egy kicsi mindig kell –, az ezer éve nem látott Rémember, Yonderboi (a pénteki nap egyetlen produkciója számomra, leszámítva a Lord nevű izét, ami sajnos kiszűrődött a hammersátorból, miközben GalambZ és Tapsi társaságában italoztam odakint; mellesleg itt gratulálnék, mert ravasz ötlet volt Tescót tenni a metálsátorhoz, igazi élmény, amikor oldszkúl beborozott arcok válogatnak éjjel a konzumálás fellegvárában). És Tapsi szerzett nekem ingyen osztogatott Green Lizard / The Gathering maxit, amiért ezer hála neki.

Ami az italozást illeti, az idei Sziget még mindig nyugodalmasan csordogál, legalábbis nekem, mert még a harmadik napon sem sikerült úgy istenigazából elhasalni vagy táncra perdülni vagy valami hasonlóra vetemedni; nem mintha verseny lenne, csak érdekes változás az elmúlt évekhez képest. Ennek viszont az egyik nagy előnye, hogy sokkal élénkebb a társasági élet a szokásos sziget-körhintában, amikor folyamatosan cserélődnek a helyszínek, a társaságok és az italok a poharakban, legalább rengeteg különböző ismerőssel, baráttal, szerzőtárssal, bloggerrel, barátok barátjával lehet beszélgetni. A gond csak annyi, hogy sohasem eleget.

Azért mások helyettem is kitesznek magukért. Az utóbbi években az egész fesztiválon aggasztóan lecsökkent az igazán elmebeteg módon szórakozók száma, csupa morc és szürke ember nyüzsgött mindenhol (mint én), most kicsit lazulni látszik a trend. Az érdekes arcok egyébként szórványos tapasztalataim szerint többségükben külföldiek, például az a tört angolsággal beszélő lányka, aki tegnap megkérdezte echnatot, mennyit fizetne érte, majd csábos táncot lejtett és távozott; láttunk számolatlan idióta fejfedőt, lufiárusokat a partisátornál (hogy ki lehessen szipkázni a héliumot a még jobb kedv érdekében), és az alkoholizmus néhány egészen kirívó esetét, de összességében azért eléggé semmi különös.