Augusztus vége van, valahol fent már óvatosan, cseppekben adagolják a napfénybe az őszt, még nem látni, csak érezni. Egy héttel ezelőtt még nyoma sem volt ilyesminek, idén másodszorra (és valószínűleg utoljára) lejutottam a Balatonra my dear friend, rosseb meghívására, ugrálni a széltől tajtékos hullámokban (ha lenne a darkfentezi íróknak valami szervezete, szigorúan tiltanák az ilyesmit), sört inni és pöttyös labdával focizni (ezért már nem csak tiltás, hanem automatikus kizárás járna)*.
Szombaton Bright és isolde esküvőjén tettük tiszteletünket, akiknek ezúton is sok boldogságot kívánunk. A Nagy Levinék tavalyi lagzijához hasonlóan ismét nem egészen hagyományos esküvő volt ez, Sopronban, ahol az ifjú pár előtte bölcsen körlevélben tiltotta meg a vonatozást (még mindig úgy gondolom, hogy a vonatozás a magyar génekben van kódolva, illetve kevés nevetségesebb dolog van a kezükben csirkecombbal vezénylő öltönyös ötveneseknél), nyomokban sem akadt mulatós muzsika, ellenben különböző generációk tomboltak együtt a Shock to the System című Billy Idol klasszikusra.
Sopron pedig még mindig szép hely, különös tekintettel arra a hírneves cukrászdára, ahol mentás limonádét és bodzaszörpöt ittunk a másnapi megébredés után.
*Mióta viszonylag sikeresen leépítettem a feketét a ruházatomból – először évekkel ezelőtt, még Madridban merült fel bennem a gondolat, amikor a spanyol tanfolyamon az egyik csoporttárs a harmadik héten úgy üdvözölt, hogy „itt a fekete ember!” –, valószínűleg amúgy is sokat kopott az előírt imidzs, a minap egészen megleptem valakit, amikor kiderült, hogy valójában én azért a sötétebb tónusokat kedvelem (ha nem is kizárólagosan) a zenétől kezdve a könyveken át sok mindenben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése