2011. március 20., vasárnap

(a kiadatlan írások szürkületi zónájában furcsa dolgok történnek)


Még 1999-ben leadtam egy novellát egy antológiába, ami az európai középkort fantasyvel mixelő Ars Magica szerepjáték alapján készült, sorban a harmadikként, csak az első kettővel ellentétben ez már nem jelent meg. Utólag nem bánom, túl sokat használtam fel hozzá egy jóval korábbi történetemből, ami rendelkezett a jóval korábbi történeteim minden típushibájával (vagyis túlírt volt és modoros). Az 1999-ben hozzárakott részekre viszont szívesen gondolok vissza, már ha nagy ritkán eszembe jut, mondjuk ma, amikor egy amerikai tévésorozat aktuális epizódjában felbukkant ugyanaz az ötlet, amire akkoriban felépítettem a történetet.

Ez önmagában még nem meglepő, nem a világ legeredetibb ötlete (bár az elmúlt tíz év alatt nem találkoztam vele máshol) – az érdekes az, hogy éppen a nagyon nem középkorieurópás, ellenben őrülttudósos, weird science scifiben, a Fringe-ben bukkant fel.

Amellett, hogy az ilyesmit mindig szórakoztatónak találom, most ismét szívesen elővenném azt a novellát. Mert ha ötletet kiszedem, akkor is maradt benne pár olyan dolog, amiből szívesen csinálnék valami újat, ráadásul határozottan nem szerepelt a Fringe-ben sem: ilyen például középkori Adria, a beszélő macskák a varázslótorony romjai között vagy a tengerből kisodródó, felnyithatatlan kőszarkofág.

3 megjegyzés:

gyerekember írta...

Én pedig szívesen elolvasnám, mert már ennyi alapján is érdekel. (Ráadásul nem nézek fringe-et, tehát a vágatlan verzió sincs lespoilerezve. :D )

Just sayin'.

Nihil írta...

brainoiz: ó, basszus, a Fringe! Már én is jártam így ezzel a sorozattal úgy, hogy nem is nézem, csak a neten futottam bele. Nekem is van elfekvőben egy művem (ami jót tesz neki, mert érlelődik, ahogy én is), és abban volt egy ötletem, ami egy korábbi ismert fantasy-ötlet továbbgondolása. A Fringe-ben is van hasonló... azonban ettől függetlenül a megvalósításban meg a részletekben van annyi különbség, hogy bennhagyható, csak éppen valahol akkor is bosszantó, hogy az, amit korábban feneeredetinek tartottam, az így nem az. Mindegy, azzal vigasztalom magam, hogy többet ér az ötletnél az, ahogy megvalósítja az író.
Ettől függetlenül már nagyon bennem van, hogy monopolizálni kellene azt az elvont birodalmat, ahonnan az ötletek fakadnak. (Jó, persze, akkor léteznének olyan entitások, mint Gaiman Morpheusa, akkor meg ez a legelcseszettebb ötlet.)

brainoiz írta...

Edem: köszi :)

Nihil: engem egyáltalán nem zavar, hogy felbukkant az ötlet a Fringe-ben; csak viccesnek találom, hogy pont ott.