Még mindig Barcelona, mert nem maradhat ki Gaudí felemlegetése, pedig turista-rutinnak tűnik, mint a Sagrada Família katedrálisa előtt fényképezkedni. Ha viszont ez utóbbit megtettem, miért ne kövessem el az elsőt is. Egyébként is, valószínűleg ez lesz az egyetlen alkalom, hogy egy építészről értekezek.
Persze Gaudí épületeivel az a baj, hogy nehéz írni róluk. Annak, aki látta, felesleges, annak, aki nem, szintén, csak más okból.
A valaha lakóparknak tervezett Parc Güell például pont olyan volt, mintha beléptem volna egy kitalált település főterére, amit gépekkel hoztak át a fiktív térből, és olyan hirtelen dermedt valósággá, hogy a képlékeny álomanyagnak nem volt ideje kisimulnia. Minden vonal hullámos volt és görbe, megtekeredtek a tornyok és foltokba tapadtak a színek.
Az álomszerűséget két dolog is erősítette. Egyrészt egy meredek utcába épített mozgólépcsőn mentünk fel a parkba, másrészt addigra kezdett alkonyodni, és a nagy, kavicsos központi téren egy férfi a hang nevű hangszeren játszott. A hang egy ufóra emlékeztet, két fémtál összeillesztve, és dobolva, simogató mozdulatokkal zenélnek rajta, és teljesen másfajta hangok jönnek ki belőle, mint amit egy fémgömbtől elvárna az ember. Szóval leszállt a szürkület, ültünk a furcsa parkban és olyan zenét hallgattunk, ami talán nem is létezik, miközben a férfi kajla kutyája vidáman ugrált és hempergett a pokróc mellett a porban.
A Sagrada Família katedrálisa még ennél is lazábban összefüggő asszociációkat váltott ki belőlem. Először megütött, milyen szép, aztán arra gondoltam, mennyire letaglózó és különös, utána pedig már csak olyasmik jutottak eszembe, mint odvas, szétmart, szeles, repedt, csorba; olvadozó viasztömbök, egy mesebeli fennsík.
Egyébként ha már képzettársítás, azt hiszem, elég sokat elárul, hogy a katedrális még épülő belsejét – amiről az alagsori kiállításnak és filmvetítésnek hála tudom, hogy Gaudí a természeti formákról és az erdőről mintázta – nem tudtam elsőre másnak látni, csak egy furcsa, organikus űrhajónak, ahol rovarlábak az oszlopok és szimbólum-spirálokba tekerednek az ívek meg a lépcsők.
A Gaudí-házak a következő látogatásra maradtak. A Végtelen történetet idézve az egy másik mese lesz, elbeszélésére más alkalommal kerül sor.
2 megjegyzés:
Sírok vazze, és a következő rész után meg zokogni fogok... :irigy:
izé, nem ez volt a cél : megszeppen :
viszont megnyugtató hír, hogy nem lesz több rész, három napba ennyi fért :)
Megjegyzés küldése