(summa)

Pénteken a barátaimmal kocsmákat figyeltünk meg természetes budapesti közegükben, először egy néhai áruház szétbontott emeletén, a füstüveg táblaablakok mellett üldögélve, egy kerülettel később pedig egy régi bérház átszabott szobáiban. Ettől szombatra enyhén másnapos lettem (talán a tömény-sör kombinációnak is lehetett némi köze hozzá), de délre egészen hamar elmúlt, mert az ablakban napfény volt, a konyhában kávéillat, a lábamban kellemes izomláz, a monitoron meg egy szinte teljesen lefordított regény. Délután ráadásul csinos lányok táncoltak csak nekem meg a spanjaimnak egy rendezvényen, amire elmentem drukkolni a fellépőknek.

A vasárnapból leginkább az a magától értetődő mozdulatsor maradt meg, amikor a hazalátogató húgommal egymásra néztünk, megfogtuk a kávésbögréket és lerogytunk sorozatot nézni, mint nagyjából két éve, amikor sokszor meglátogatott, hogy ne üljek a lakásban mogorván és egyedül. Erről eszembe is jutott, azóta mennyi minden változott a pozitív irányba, például hamarosan egy éve lesz annak, hogy mentem haza egy hídon éjszaka, vörös volt a Hold és egyáltalán nem fáztam a vékony kabátban, biztosan a sok vigyorgás miatt.

Hétfőn megérkezett az eső meg a hűvös levegő, de még erről is csupa jó dolog ugrott be (zöld fű, vörös téglaházak, a friss, vizes illat mindenhol, plusz műanyag pohárban gőzölgő tea, tejjel és cukorral). Ezek után szinte borítékolni lehetett, hogy a kedd nem lesz jó, nem is lett az, és ezzel nagyon feldicsértem ezt a dühítően ócska napot, de gyorsan a hétvégemmel kezeltem magamat, és most, az utolsó betűk környékén már érzem, hogy hatott a gyógyszer.