Megyek az esőben, és amikor felnézek a belvárosi tetőkre meg a párkányokra, málladozó szobrok arcáról csorog rám a víz. De semmi gótikus borongás, még az ég színe is fémesen világos, inkább békebeli és ódon minden. Ruganyosak a lépteim, egy furcsa pillanatra egyszerre sustorog az eső a valóságban és a zenében, amit hallgatok.
Másnap maradnak a felhők, de nem esik, és olyan illata van a levegőnek, mint amikor kölyökkoromban a hosszú tél után végre kitolhattam a biciglit a tárolóból.
2010. április 20., kedd
(ezt szeretem így tavasszal)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése