("they can't be, that's inside the room")

...a lakásfenntartó szövetkezet közgyűlése az alagsori hőközpontban lesz....

Ez mennyire Aliens már. Szeretek itt lakni.

(mert a lovasi most jobban megfogalmazta, mint én)

Az én szívem rántott hús, de azon a bunda magány, vágy és rettegés talán
(Kiscsillag: Légy szíves)

Kissé befordult hétvégém volt, azt hiszem.

(sludge factory)

Rettenetesen elegem van a télből, takarodjon már el innen. Beteg is vagyok egy hete, megfázásnak tűnt, de minél többet kúrálom otthon, annál rosszabb lesz, a háziorvosom meg a város másik felében maradt. Hétvégén inkább bezárkózom, távol a zinternettől és ingerülten meredek ki az utcára, hátha attól észbe kap ez az idejét tévesztett évszak.

(bon voyage)

A természet kényesen ügyel az egyensúlyra. Egy barát megérkezik külföldről néhány napra, egy barát visszamegy külföldre néhány nap után. Most rossebet búcsúztattuk, akit Anglia nem egészen egy év alatt James Onedin-hasonmássá változtatott. Izgatottan várjuk legközelebbi látogatását, mint Sir Harry Paget Flashman, gyarmati hős.

Én már nem megyek el innen, mondtam tegnap eltökélten, mit sem sejtve arról, hogy ma megint külföld állásajánlatokat fogok nézegetni a neten. Csalhatatlan jele ez annak (ha másnak nem is), hogy jön a tavasz.

(a viszontlátás)

Hát hogyne izgulna az ember. Mert ott van az sok-sok első, amire egy barátság épül. Az első kölcsönadott fentezik, a spirálfüzetbe firkált közös novellák, első műsoros kazetta, koncert, berúgás, szerepjátékparti, együtt vásárolt, még puhadobozos cigaretta. Az elsők után meg ott a még több minden más. A mászkálások és világmegváltások a panelházak között, a kavicson, az iparvágányon, a tetőkön. Fesztiválok, Balaton, Velencei-tó, házibulik. Például.
Miután elment az óceán túloldalára, jó ideig legfeljebb csak álmodhattunk arról, hogy valamikor újra találkozunk. Mire ez tényleg megtörténhetett, eltelt nyolc és fél év. Hát hogyne izgulna az ember.
Persze feleslegesen, mint az tegnap ki is derült, és ez jó.

Tudom, pár nap csak, de helló itthon, eshu.

(bring da noiz)

Van valami furcsa a lépcsőházban beszélgető nyugdíjasok intonációjában, mert két szinttel feljebb, ahová a konkrét szavak már nem jutnak el, csak a hang, képtelenség eldönteni, hogy most akkor veszekednek, panaszkodnak vagy szimplán beszélgetnek. Ez a lépcsőház amúgy fura hely, a múltkor is ballagtam felfelé, későre járt, az ajtók kis üvegablakai mind sötétek voltak, valahol mégis 180 bpm-mel, teljes hangerővel dübörgött a brutális lakodalmastechnó, de csak úgy magában, szomorúan, a bulikat kísérő minden egyéb hanghatás – beszélgetés, pohárcsörgés, kiabálás – nélkül, mindezt hétfő éjjel egykor.

(meg vizet áraszt)

Fúj a szél, de úgy, hogy még a koponyámat is feszíti belülről, rétegenként bontja le a telet a házakról, az esti sötétséget a délutánokról, a nehéz kabátokat az emberekről, biztosan ezt a morzsoló, könyörtelen erőt érzem most én. Nem bánom.

(a fluxuskondenzátor volt)

És az milyen, hogy az előző post címében szerepel az időutazás szó, erre a blogger önhatalmúlag hétfőre dátumozza, és csak a törlés - újrapublikálás után lesz szerdai?

(remek szombat este volt, de az időutazásról akkor is beszélnünk kell)

A szemem is könnyezett a meghatottságtól, mert úgy buliztak mellettem Mc Hammertől a U can’t touch this című remekműre, mintha nem egyidősek lennének vele. A macarenánál meg a coco jumbónál már nem a meghatottságtól sírtam.

("skótkockás noir", mondják róla a wikipedián)

Ez lesz az a könyv. (Megjelenési időpont még nincsen.)

(i got the remedy i got the)

A hétvégén kiderült, hogy bizonyos szavak pedig éppenséggel ellenmérgek, az a fontos, hogy ugyanonnan érkezzenek, és ha az alapvető helyzeten nem változtatnak (nem is változtathatnak, a szavak később jöttek), akkor is sokkal jobb így.