2008. február 21., csütörtök

(...)

Szerdán 12 óra 16 perc 42 másodperckor olyan váratlanul és elsöprő erővel lett elegem az évek óta súlyosbodó, majd idén kiteljesedő totális motiválatlanság, frusztráltság, önutálat és többféle bizonytalanság szánalmas kombinációjából, hogy dühömben végre összeírtam az alternatív (főgonoszul Bé-) terveimet a jövőmre nézve. Legalább kettőt vagy hármat is sikerült talán —

— melyek közül egyet lehet csak választani,

— bár valószínűleg odáig el sem jutok,

— és ha mégis, hát nem merek, nem fogok vagy nem akarok belevágni.

Persze azért viccesek az ilyen pótcselekvések, mert csak két dologgal nem számolnak, miszerint hónapok múlva a körülmények könnyedén megváltozhatnak, jó vagy rossz irányba, hónapok múlva a hangulatom is megváltozhat, remélhetőleg jó irányba, szóval ennyiben is maradtunk egyelőre, a listám meg én.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az ilyen listáknak a legfontosabb funkciója, hogy az adott pillanatban rendbetegye az ember fejében uralkodó káoszt a jövővel kapcsolatban. Nyilván amint dolgok változnak, úgy a lista is változik. De mindenképp hasznos néha ilyen listákat készíteni.

brainoiz írta...

működött is egyébként.

Névtelen írta...

Gyakorló virgóként én abszolút listapárti vagyok. A blogíráson túl az egyik legjobb önterápia :)