(Amúgy…)

…mostanában utakat tervezgetek megint, mert ősz van, pillanatnyilag a szépiaszínű, napfényes változata, ami óhatatlanul felébreszti bennem a mehetnéket (ezt minden évben kényszeresen leírom, de eddig működött és hamarosan utaztam is, nudge-nudge). Nem segít, hogy fényképeket nézegetek és külföldön tartózkodók blogjait olvasom vagy éppen a már régen leszedett sajátomat, amit még 2003-ban írtam Londonban. Porból és e-számokból készült dolgokat főzök magamnak és túl sokat dohányzok, már-már kompenzálásképpen futni járok megint. Munkaügyben sehol sem tartok, de ez a szokásos, habár még mindig hajnalban kelek, hogy egészen hatékonyan továbbra se csináljak semmit, és ezt büszkén „ráhangolódásnak” hívom. Pedig igazán jó lenne kinyújtani és fenntartani azt a pillanatot, ami jellemzően (mondjuk) reggel 6:23 és 6:47 között tör rám, amikor tényleg csak úgy nekiesnék valamelyik sorban álló tervemnek, és megírnám valamelyiket (a publikusak közül*), ködből fércelt orgyilkosokról, piramisvárosok pályaudvarairól, élő tengereken fekete hajókról vagy a városok felhúzható őreiről, de ez valahogy elmúlik. Este már egy manga-aninemagazint szerkesztek nyelvileg, mert fiatal vagyok és kell pénz, a kettő között meg könyvet fordítok, mint egy csiga, délután meg többnyire mások szövegeit fordítom át ellenkező irányba vagy írom meg a magamét rögtön angolul (szövegblokkokként szigorúan szabályozott, maximum 218 leütésben próbálom hangulatosan és koherensen elmesélni egy lovagokkal és rémisztő tündérekkel teli, játékbeli Britannia történéseit, már ha nem éppen a keresztes lovagok vagy a még titkos projektek vannak soron). Lehet, hogy hamarosan kicsit tesztelni is fogok, de nem úgy, mint régen, ezúttal saját játékaink egyikét, és legalább tudom, kit kell szidni a szövegek miatt. Közben lassan távoztak, éppen távoznak vagy aktívan távozást fontolgatnak nálunk mindazok, akikkel szoros mindennapi kapcsolatban vagyok, és ha összejön nekik, akkor hamarosan maradok majdnem magányosan (szerencsére hű társam a dizájnerkedésben nem tervez ilyesmit). Az egyetlen pozitívuma a helyzetnek, hogy legalább a kollegiális kényszerdohányzás visszaszorul, de ez nem vigasztal.

Ezt leszámítva tehát most alapvetően minden rendben van, csak össze kellene kapnom magamat, de durván, mert mindaz, amit most produkálok, a fenti feladatok egyikére sem elég, nemhogy az összesre.

*az éppen formáló antológia, amire a múltkor a Hannával készített interjú belinkelésével is utaltam, úgy működik, hogy a négy közreműködő csak adott sorrendben tudhatja meg, ki miről írt, és két kedves kollégáról tudom, hogy néha idepillant, ezért három ötlet mínusz