Ha 1993-94 telén (valamiért úgy rémlik, hogy hideg, koszos hónapok voltak ezek, amikor többször hullott méteres hó és ronda, fekete volt a jég az utak mellett), amikor szülővárosom egyik igazán lelakott borozójában, a hordozható konvektorok és a flipper mellett - mint minden valamirevaló, kockás inges grunger -- rendszeresen üvöltöttük a Nirvana frissen megjelent In Utero lemezének számait (eshu és echnat volt a két állandó tettestárs), szóval ha valaki akkor odajön hozzám és azt mondja, hogy 2007-ben egy konzolhoz kapcsolt, gitár alakú kontrollerrel a kezemben állok majd egy színpadnak kinyitott heverőn, egyik kezemmel az akkordoknak megfelelő színes gombokat kezelem a gitárnyakon, a jobbommal pedig a pengetőként funkcionáló pöcköt, a tévéképernyőn megjelenő instrukciók alapján, és azt énekelem, hogy "Hey! wait! / I've got a new complaint / Forever in debt to your priceless advice", hát lehet, hogy percekig csak röhögök hangosan (vagy megkérdezem, mi az a kontroller).
De tegnap, Herbie-nek hála, megtört a jég és mégis bekövetkezett a pillanat. A Guitar Hero II-nek hála mindannyian pózolhattunk egy kicsit a világhírt jelentő heverőn.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Ezt úgy megnéztem volna :)
tartok tőle, hogy a rocksztárok azért nem ilyen feszülen koncentrálva merednek maguk elé...
Kééépet! :HC: :)
sajnos, nem leplezhetem le fizikai valómat nyilvánosan ebben a blogban, mert megszűnik az ismert univerzum. nem volt könnyű meghozni ezt a döntést az elején, elhiheted, de hát ezzel a teherrel kell együtt élnem...
(privátban szerintem megoldható -- amint kapok képet.)
Megjegyzés küldése