(van helsing, it was one hell of a ride)

Megjelent a The Incredible Adventures of Van Helsing harmadik része, a három különálló epizódon átívelő, összefüggő történet befejező része. Ami azt is jelenti, hogy Van Helsing (pedigrés szörnyvadász) és Lady Katarina (kísértet, úrhölgy, szükség esetén pusztító erő) számára illő módon, vagyis rengeteg veszedelemmel, túlvilágjárással és egy valódi nemezissel lezárult a nagy kaland, számomra pedig véget ért egy korszak, ami az ötlet kipattanásától számolva több mint hat évig tartott, de ha csak a konkrét megvalósítást nézzük, akkor is három nagyon sűrű évet jelentett.

Fogalmam sincsen, hány sor dialógust és átvezető szöveget írtam meg angolul ennyi idő alatt – és ebben nincsen benne az, amit mások angol szövegéből dolgoztam át vagy fordítottam le magyarból: a játékfejlesztés csapatmunka –, de egy kisregény valószínűleg összejött volna belőle. Ha az elmúlt két évben felmerült a „miért nem írsz?” kérdés, néha erőtlenül megpróbáltam tiltakozni, hiszen rendszeresen írtam én ebben az időszakban, csak nem prózát (ettől függetlenül a kérdés teljesen jogos, gyakran felteszem magamnak én is). Az az enyhén szomorkás, mégis felszabadult érzés, ami az utóbbi pár napban elfogott, ráadásul pontosan olyan, mint amit az eddigi két regényem befejezéskor éreztem, eónokkal ezelőtt, amikor Atlantiszt még nem nyelte el a hullámsír.

Nagy hálával tartozom Van Helsingnek és Katariának a közös kalandért, mert rengeteget tanultam közben a történetmesélésről (és az ezzel járó kényszerű kompromisszumokról a játékiparban), a karakterek közötti dinamikáról, nem is beszélve a komor gótulás és a humor megfelelő kombinálásáról. Most búcsút veszek tőlük, és remélem, rajta tartják a szemüket az őrült tudósokkal és rémmesékkel teli Borgovia földjén, amíg nekem máshol akad dolgom.