Az egyik legnagyobb probléma egy hosszú éveken keresztül teszthalottként heverő, majd többször is életre keltett regényötlettel, hogy minden egyes reanimálás alkalmával született hozzá rengeteg jegyzet, ami mostanra átláthatatlan kupaccá burjánzott szét, és abból kellene kiszedegetni azokat az ötleteket, amelyek valóban értékesek és hasznosak, egyúttal kiszórni azokat, ahol ismét menthetetlenül elakadt az egész. Ez nagyjából olyan érzés, mint egy folyamatosan változó labirintusban bolyongani sokadszorra (képzeljük ide a Fantasztikus labirintust, David Bowie manókirálya nélkül), ahol már akadnak jól ismert, bejárt utak, ígéretesnek tűnő, de végül önmagukba tekeredő ösvények, állandó és megbízható csomópontok, ahol lehet ülni gondolkodni, meg rengeteg olyan leágazás, ami zsákutcába vezet, rosszabb esetben alattomos, szöges veremben végződik. Ezért mostanság kissé bizonytalanul topogok az éppen aktuális bejárat előtt.
Persze a legegyszerűbb lenne sarkon fordulni, és elindulni a többi, még kezdetleges labirintus felé, netán építeni egy teljesen újat, de nyilván nem véletlenül nem lófrálok megint a bejáratnál, csak meg akarom találni azt a kastélyt középen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése