(köztünk járnak)

Nyirkos szeptemberi szombat volt, ráadásul reggel hét, már eső után és még eső előtt, amikor vízillatú, nagyon kihalt a sziget és a maroknyi futón kívül egy lélek sincsen sehol, ezért talán érthető, hogy amikor futás közben megpillantottam az ötvenes, enyhén kopaszodó, nyúzott arcú férfit az olcsó öltönyben és a makulátlan fém aktatáskával a kezében, akkor ösztönösen elmerengtem azon, vajon mi a csudát kereshetett ott. A következő magyarázatokat találtam a dologra:

- simlis jogi tanácsadó (a férfi kifejezetten hasonlított a Breaking Bad dörzsölt ügyvédjére, Saulra), aki kénytelen volt ebben a rettenetes időpontban, mindentől távol találkozni az ügyfelével, akit egyszerre üldözött a maffia, az FBI meg a Triádok

- tündérfajzat, aki nem számított hirtelen felbukkanásomra, ezért gyorsan magára rántotta a bűbájt, amivel általában eltakarja a valódi alakját, viszont nem volt ideje azzal foglalkozni, hogy a nyüzsgő utcákra szánt álcája innen kilóg

- ártalmatlan külsejű, dörzsölt problémamegoldó, a fémtáskában pedig kifejezetten hatékony oldószereket cipelt, meg egy pár nagyon tartós gumikesztyűt

- egy alulfizetett, gyomorpanaszos alvilági közszolga, aki egész éjjel kóbor lelkeket gyűjtött be különlegesen preparált táskájába, de lekéste a túlvilági járatot virradatkor, és most kénytelen gyalogolni a legközelebbi lejáratig

- a helyi mókuspopuláció emberi képviselője

- teljesen átlagos ember, aki a Danubius Hotelbe ment egy találkozóra, de ez utóbbit elvetettem, mint valószínűtlen lehetőséget.