(leginkább könyvekről)

A múltkor éppen randiztunk a csajommal, és félúton besétáltunk az egyik könyvpalotába a belvárosban, ahol a következő felismerések értek:

– Nagyon jót tett az Európa kiadó könyveinek, hogy lecserélték a többnyire csúf, de minimum semmitmondó grafikai arculatukat. Erre ugyan már tavaly rácsodálkoztam, de most láttam először ennyi szépre és elegánsra dizájnolt európás könyvet egy helyen. Úgy kellett visszafognom magamat, nehogy megvegyek valamit, ami már megvan, pedig még mindig nagyon kevés magyar kiadónál érzem ezt a késztetést.

– Valahol stílusos, hogy a kezdőknek szóló, egyszerűsített szókincsű könyvek orosz változatai már a fülszövegükkel mély, szlávos melankóliát ébresztenek az olvasóban. (Nem tudok már oroszul, de tolmáccsal mentem.)

– Foglalkozási ártalom, tudom, de szerintem senki sem hibáztathat, amiért a Thorn Castle című regényről burjánzó tövissel benőtt, fekete bástyák jutottak eszembe, ahol egy titkos lovagrend őriz valamit odalent. Kicsit csalódtam, amikor némi fáziskéséssel leesett, hogy ez a Tüskevár angolul.

– El is felejtettem, milyen érzés volt valaha könyvesboltfüggőnek lenni. Különösen külföldön tudott elragadni a szenvedély*, még csak nem is sznobságból, egyszerűen könnyebb elveszni, ha mondjuk a fantasztikus irodalomnak vagy a krimiknek külön-külön van egy fél emelete, ráadásul a legtöbb könyv elegáns és szép.

* ez az, amikor a szállodai szobában egyszer csak feleszmélsz egy ismeretlen regény társaságában, és csak arra a pillanatra emlékszel, amikor észrevetted a polcon