(második zanza, koppenhága)

Félúton járhattunk a nagyon magas templomtoronyba vezető lépcsőn, amikor megláttuk a letépett angyalszárnyakat. Itt már a szűk falépcsőkön kapaszkodtunk felfelé, és a gerendák közötti, ráccsal elkerített zugokban mindenféle érdekességek porosodtak, a harangokat működtető fogaskerékrendszer őse vagy a régi szobrok maradványai, és abban a félhomályban a régi, megszürkült kőszárnyak nyugodtan lehettek volna valódiak is.

Persze nem csak ezért másztunk ilyen magasra (egyenesen ki a torony tetejére, ahol a csigalépcső már csak egy ember széles), hanem azért, hogy fentről nézzük meg Koppenhágát, a palotákat, a nagyon széles utcákat meg a turistákkal elözönlött Nyhavn színes, régi házait a kikötőben; a fegyelmezetten sorakozó, hatalmas, fehér szélkerekekeket a part mellett a tengerben, meg Christiania szabad városnegyedét alattunk. Ide rögtön utána gyalog is elsétáltunk, be a telegraffitizett, harminc éve elfoglalt házak közé, ahol nem lehet fényképezni és turisták keverednek hippikkel meg rendkívül lepusztult emberekkel, szóval az egészet d. foglalta össze remekül, amikor az mondta, olyan ez, mint egy városnegyed méretű romkocsma, ahol mellesleg töményen áll a fűszag.

A fentieken kívül egyébként még rengeteg mindent néztünk meg a tegnapi nap folyamán, ismételten alátámasztva azt a sokszor kipróbált elméletemet, miszerint egy várost úgy lehet igazán megismerni, ha megfájdul a lábad, és van melletted valaki (jelen esetben nagylelkű házigazdánk, A), aki megmutatja a Titkos Helyeket, például a képregényboltokat vagy az éttermeket, amiket magunktól sosem találnánk meg.