(a hagyományőrzés fontosságáról)

Kiváló hétvégét zártunk, hagyományosan, ezt ennyi május elsejei elvonulás után ki lehet jelenteni. Kényelmes szállás a falu szélén, ahol az erdő van (a falu állandóan más, de mindig van mellé erdő), béke volt, napsütés, maximális hangerőre tekert madarak, barátok, és persze a kemény munka, hiszen az a sok pálinka nem issza meg magát egyedül, ezért kora délutántól késő estig elszántan pusztítottuk a készletet. Közben szórakozásképpen fát vágtunk, krumplit pucoltunk, tüzet raktunk, főztünk vagy társasjátékokkal ütöttük el az időt. Másnap pedig várat néztünk, ami szintén majdnem mindig kötelező gyakorlat.

A helyi duglászfenyőkről amúgy rögtön az jutott eszembe, hogy jé, ezek a fák nőnek Twin Peaksben is; a szállás pedig, a meredek dombetetőn álló épületünk (az erkély fölé erősített mohos szarvasagancsokkal) adta magát, hogy cikázó villámot képzeljek mögötte az égre. Ezt teszi az emberrel, ha túl régóta tréningezik arra, hogy egy napon poshmoderndarkfantasysikeríró/fordító legyen. Tisztára olyan ez, mint veszélyes anyagokkal dolgozni, csak nekem az asszociációs központom mutálódott.