2010. március 24., szerda

(hosszú, csapongó)

Létezik az a horrorfilmes fordulat, amikor szegény túlélő nyomorultak már tényleg leszúrták, feldarabolták, olvasztóba dobták a szörnyet, de még gyanúsan nem virradt meg a reggel. És valóban, egyszer csak felhangzik a vészjósló zene, aztán valahonnan ismét a nyakukba szakad a rém. Hát ilyen érzéseim vannak az idei téllel kapcsolatban.

A minap az archívumot túrtam, mert tudni akartam, mit csináltam egy adott év adott napján, ami nem derült ki, ellenben rádöbbentem, milyen kiszámíthatóvá vált a blog öt év alatt (plusz a törölt időszakok). Lassan évszakot lehet igazítani hozzá. Ha például túlbonyolított hasonlatot írok a tavaszról, utána nagyjából egy hónap fagyos szél, eső és szürkeség következik (a nyár jele az egzisztenciális pánik, az őszt a motivációhiány miatti kesergés jelzi). Arra is rá kellett jönnöm, milyen jó, hogy nem tavaly március van. Annál már csak az a jobb, hogy tavalyelőtt március sincsen.

(Most márciusban volt eddig egy túl rövid teszt-kocsmatúra, sok könyv, új zenék, tópart nádassal és kékesfekete vízzel, egy népes találkozó, ahol sokat ittam és a kelleténél kevesebbet beszélgettem egy csomó emberrel, pedig akartam.)

A legfrissebb hír pedig az, hogy összetűzésbe keveredtem a domináns renddel és dacoltam az autoriter hatalom által önkényesen felállított sémákkal. A rendőrségről érkezett levél ezt úgy fogalmazta meg, hogy szabálytalanul parkoltam. Egy vidéki város peremén. Egy zsákutca végében. Éjfélkor.
Ez több kérdést felvet, egyrészt nem tudom, miért voltam éppen ott szabálytalan, másrészt az is rejtély, miért egy több megyével távolabbi város rendőrkapitánysága küld nekem levelet, harmadrészt ki lehetett az éber illető, aki arra járt és a sok parkoló autó közül engem talált meg magának. De legalább semmi sem akadályozza gengszter-hip-hop karrierem beindítását, és első klipem rögtön be is mutatja majd a súrlódásomat a törvénnyel. A szám címe DEAD End lesz, egy parkolóban fogok a spanokkal integetni (természetesen több kiló fuksz lóg majd a nyakamban). A kamera ráközelít a lábamra, amikor keményen rátaposok a forgalom elől elzárt területre, Yo dawg, cops ain’t no tellin’ me where I put my ride in da muthafu’kin’ hood, mondom majd, és ujjammal formázok fegyvert a közlekedési táblának, pak! pak! pak!

14 megjegyzés:

eshustar írta...

És a hip-hop neved mi lenne? :)

brainoiz írta...

ezen még nem gondolkodtam, hmm

Just Us írta...

Hoodnoiz? G-noiz? Ilyesmi?

Egyebkent nagyon elkepzeltem es szerintem orokre az agyamba egett a klipped...

echnat írta...

hehe,remélem,ez nem az volt,amikor legutóbb nálam voltál...
amúgy meg léccilécci,szeretnék klipben szerepelni,mondjuk néznék csúnyán és azt mondhatnám,hogy fákk

brainoiz írta...

Nevet még nem találtam ki, csak azt tudom, hogy ha skandináv blackmetált nyomnék, akkor TranslaThor lenne az alteregóm.

Echnat: de, akkor történt :)

A klipben mindenképpen mondanod kellene, hogy fakk, de te lehetnél az is, aki néha előlép, berogyaszt, a kamerába bámul és eldörmögi a refrént. Hmm?

Ördögasszony írta...

De aztán villámoljon ám a háttérben, és a fukszodat tépje ám viharos szél! :)))

(gondolkodik, hová tehetné a klipben a szirtet)

Abdul írta...

LOL. :D

ha még van hely a klipben, bevállalom azt az embert, aki soha nem csinál semmit, csak annyi a funkciója, hogy áll a háttérben összefont karral, és "nagggyon-keményen-néz" :)

brainoiz írta...

Abdul: kaffogtatni kellene egy vastag láncon acsarkodó pitbullt is, ha ez megoldható

AnnGel írta...

Én meg az a nő lennék a klipben, aki kevés ruhában rázza a seggét.

Duplavid írta...

Április elsejére meg kellett volna csinálni, na sebaj. Operatőrt tudok szerezni, kamerástul, mindenestül, ha elég bevállalósak vagytok ;)

endre írta...

egy másik dead end:
http://www.youtube.com/watch?v=i0WPC-N3UYE

MAC írta...

Én is, én is :) Lécci , lécci verek rendört , zúzok -gyújtok autót :)
Brádá :)

MAC

MAC írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
brainoiz írta...

MAC: low budget klip lenne, de mindenképppen számítok rád, szigorúan kell NÉZNED