(live from Dublin)

A màsodik dolog, ami a feltunt tegnap reggel Dublinban (rogton azutàn, hogy rajottem, milyen kevès egymàsra veheto rèteget lehet kombinàlni a magammal hozott nem tul sok ruhàbòl) az ivas elleni kuzdelem harciassaga; amikor a sokadik emeletes busz oldalarol kerte az utazokozonseget egy szomoru plakat-taxisofor, ugyan ne hanyjak ossze a taxijat, meg en is megsajnaltam oket.

Az utcatàblàk angol es gael nyelvuek, ezert a buszok elejen szinten valtogatjak egymast a kijelzokon a vegallomasok elnevezesei, College Green / Faiche An Chalaìste meg Maynooth via Cill Droichid, mintha (tunodtem ezen tegnap) az ìr jàratok a hètkoznapi ùticèlok mellett a kulonleges helyeken is megàllnanak, tolkieni erdokben meg az alvo torzsfok fold alatti csarnokaiban.

Dublin kicsi, mondtàk, de meg annàl is kisebb, meg szimpatikus, gyalog egyszeruen bejàrhatò egy (hosszù es fàrasztò es làbgyilkos) nap alatt, meg arra is maradt idom, hogy igyak kàvèt, nèzzek Book of Kells kiallitàson orias kodexet meg Trinity College-ot nyuzsgo elsosokkel meg parkokat, utcàkat es templomokat es a nagyon nem vàrszeru vàrat kivulrol.

Az idojaras kivetelesen olyan, mint az utikonyvben, sotet es viharos èjszaka volt (hogy a klasszikusokat idezzem), amikor megerkeztem a hostelbe kedd ejfel korul, masnap reggel meg minden ugy ragyogott, mintha csak almodtam volna az esot, es azota is ez a ket allapot valtogatja egymast nagyjabol fèlòrankent. A szèl, na igen, a szèl az àllandò.

Amikor Tapsi, dublini szakertom adott kolcsonterkepet, akkuratusan bejelolte rajta a jo kocsmakat, tegnap ki is pipalhattam a kotelezo Guinesst az egyikben (pedig nem szoktam egyedul inni es itt dohanyozni sem lehet odabent), utana elballagtam a Temple Bar nevu negyedbe, ahol csak kocsmak vannak, az egyikben jutott autentikus(nak tuno) oromzeneles is. Masodjara csak fel pintet kertem, hat mi ez a kicsike adag, kerdezte vàratlanul a mellettem konyoklo ìr megakadva, mintha beteg lennek.

Mivel van a kozelben tenger, ma felultem a HEV itteni megfelelojere es eldocogtem a partra, ahol kerek, zomok tornyok àllnak a szèlben, az egyikben James Joyce is lakott kicsit, amìg rà nem lottek egy elszabadultabb esten fegyverrel, utana emigralt orokre es beleìrta az Ulysses elso oldalaba az emlekezetes helyet. Itt acsorogtam, neztem a nyugodt vizet, hallgattam a robajlast a sziklak felol, tunodtem a vilag dolgain es csak az sajnaltam, hogy a szel elkapkodta a so illatat.

Az egyèb apròsàgokròl majd kèsobb, holnap megyek tovàbb.