2008. július 18., péntek

(a portrait of the artist as a mad mechanic that he is definitely not)

Majdnem két év telt el a történetroncsok között. Félbehagyott konstrukciók hevertek körülöttem, a borítás alól kilátszó mondatcsonkokkal és a semmiben kattogó bekezdésekkel.

Tavaly sikerült befejeznem egy specifikusan megrendelt darabot, de ott kaptam alapanyagokat, be lehetett építeni az ügynököket az alapzatba, a monarchia császárvárosába (a katonatisztek és egy rejtély közé). Ez azóta sem jelent meg, írásfronton pedig folytatódott a nihil. Közben egy másik, kötetlen antológia kapcsán (tégy amit akarsz), ahová kicsit mást szerettem volna írni, mint régebben tettem, döbbenetes türelemmel vártak rám a többiek.

A történetroncsok között rohangáltam egy egész évig, egyre kétségbeesettebben, de az egyikről hiányoztak a madárszárnyak, a másiknak dobogó szívet kellett volna hozni valahonnan, a harmadiknak megsérült a logikája, a negyedik meg csak nyekergő hangokat hallatott, amíg le nem takartam valamivel.

Az egyik furcsa darabhoz kényszeresen visszatértem (két fogadalom között, hogy most már tényleg felhagyok az írással [is]). Szétszedtem, összeraktam, átdrótoztam, nem működött, közben dolgok történtek velem, nem jók, bele is csorgott a szövegbe sok minden az elmúlt időszakból. De most megint nekiestem, mert tudtam, ha ezt most nem, akkor soha többé semmit, és a héten befejeztem, elküldtem és azóta csak csóválom a fejemet.

Most már csak abban bízom, hogy működik is, de többet nem mondhatok róla, mert eljön értem a fekete autó.

13 megjegyzés:

magamura írta...

"(két fogadalom között, hogy most már tényleg felhagyok az írással [is])."

Ilyeneket még bloggani is...

Névtelen írta...

Nagyon sok ember van kis hazánkban akinek fel kellene hagyni az írással (Szvsz még az olvasásal is.) de nem hinném, hogy te közéjük tartozol.

Névtelen írta...

Ne merészelj ilyenre még csak gondolni sem...!


A Fekete aútó utasa !

:-)

MAC

Névtelen írta...

Nehogy merészeld, mikor benned minden reményem, hogy megmented az alma mater becsületét! Meg sztem amúgy is BŰN lenne! Szal, ha ilyesmire vetemedsz, megtudom hol lakol...

Névtelen írta...

Szerintem meg hagyj fel az írással, változtass nevet, költözz Kaliforniába, nyiss szörf-kölcsönzőt, szedjél fel napbarnított, szőke görkoris lányokat esténként a parton a koktélbárban.

Névtelen írta...

Isolde! Én tavaly megcsináltam, de nem jött be. Talán azért mert szmörf-kölcsönzöt nyitottam. Alacsony, pókhasú lányok jöttek, és elvitték a görkorimat!

Névtelen írta...

köszönöm mindenkinek a megelőlegezett bizalmat (is)

a szörfös ötlet határozottan nem rossz, meg is inogtam kissé. de úgyis meg akarnám írni utána...

agnus írta...

a szörfről jutott eszembe, esetleg:
http://alife4sale.com/

Névtelen írta...

agnus: kiváló oldal és igazán illett volna a tervbe. de már elkelt :)

Névtelen írta...

Ha abbahagyod, elvisz a jelzés nélküli fekete helikopter. És akkor csúnya dolgok történhetnek.


Most azt hiszed, viccelek. :felpörgeti a rotort:

spirea írta...

Kedves Noiz!
Hol olvasható a vámpírosod?

Aláírás: a széles publikum

Névtelen írta...

Szia spirea, üdv itt :)

A novella egy nagyon érdekes antológiába készült. Négy szerző egymásra reflektáló történeteiből áll össze: egy szerző egy kijelölt társának passzolja a történetét (a többieknek erről még azt sem szabadna tudniuk, hogy vámpíros, ezért megkérem az esetleg olvasó kollégákat, hogy forduljanak el...), aki egy másiknak passzolja a sajátját... satöbbi. A helyzet az, hogy pont miattam hatalmasat csúszott már az elején a projekt. Még írunk bele párat és akkor kész -- de legoptimistább becslésem is az, hogy az idei év vége, jövő év eleje. Stay tuned :)

spirea írta...

Szomorú, szomorú nap.