(Az égre vetítettétek a Noiz-jelet...)

...hát hogyan is lapulhatnék tovább a titkos főhadiszállásomon?

Ájm bekk.

És most az időjárásról.

Amikor tegnap délelőtt kimerészkedtem az utcára, egy kicsit Angliában éreztem magamat, mert felhős volt az ég, enyhe szél fújt és állandóan nyirkosan csillogott a járda, de sohasem esett úgy igazán, szemmel láthatóan az eső, mintha mindig megvárta volna, amíg elfordulok vagy lehunyom a szememet. Szóval azt hiszem, itt a tavasz.


Újabb novellát fejeztem be. Sok mindent beleszőttem, például egy mesét, ami egészen furcsa változásokon esett át, egy fekete kastélyt, amit elkerülnek a viharfelhők, meg a különös Várost valahol a világ peremén.

Leeresztettem egy kicsit fordításügyben, ahogyan azt sejteni lehetett, tehát az április már most egy második februárnak ígérkezik (Április: A Február visszatér!, esetleg Április: A Február lánya) . Nem örülök.

Közben cserepenként ragasztgatom össze szociális életemet. Pár hete például elmerészkedtem Tapsival és a Vegyészmérnökkel gótulni, amiből olyan metáleste kerekedett, hogy felelősségteljes felnőttlétemet meghazudtolva pattogtam gyermekkorom legszebb slágereire és nagyon örültem, hogy ezúttal senki nem hozott fényképezőgépet. Utána két napig fájt a nyakam.

Meg vendégeskedtem Brightnál és isoldénál remek társaságban, néztünk képeket és ettünk thai kaját (a thai szóban egyébként szerintem rejtett, alattomos és misztikus erő rejlik, ugyanis a társaság szóviccgyártó kisiparosait már évek óta kifogyhatatlan agymenésre készteti, mint egy múlhatatlan viszketés), és kiderült, hogy Herbie kollégával bármikor spontán horrorfilm-trailert tudunk rögtönözni sorban felvillantott fényképekre.

Énem geekebb fele, a sötétben bujkáló szerepjátékos nem igazán kap komoly publicitást ezeken az oldalakon, de ezúttal nem tehetem meg, hogy említés nélkül hagyjam a múlt szombati sessiont, amit a Mérhetetlen Időntúli Borzongás mestere, H.P. Lovecraft történeteinek szenteltünk egy Call of Cthulhu mesével. Rendhagyó alkalom volt – hosszú évek óta nem meséltem otthon –, kiváló kompániával, erre azt hiszem, nagyon sokáig emlékezni fogok. Köszönet a résztvevő cimboráknak.

(Persze nem bírtuk nem felemlegetni Eshu barátom nevét, akivel whoisnot, eMeL meg én valaha réges-régen még együtt kezdtük a szerepjátékipart, jómagam például a CoC-t is, egy befüggönyözött lakótelepi lakás szobájában, kamaszos lelkesedéssel gyújtogatva a hangulatkeltő gyertyákat, mert még nem tudtuk, hogy pozőr dolog ugyan, de hamar kiégeti a szemet.)