(Az égre vetítettétek a Noiz-jelet...)

...hát hogyan is lapulhatnék tovább a titkos főhadiszállásomon?

Ájm bekk.

És most az időjárásról.

Amikor tegnap délelőtt kimerészkedtem az utcára, egy kicsit Angliában éreztem magamat, mert felhős volt az ég, enyhe szél fújt és állandóan nyirkosan csillogott a járda, de sohasem esett úgy igazán, szemmel láthatóan az eső, mintha mindig megvárta volna, amíg elfordulok vagy lehunyom a szememet. Szóval azt hiszem, itt a tavasz.


Újabb novellát fejeztem be. Sok mindent beleszőttem, például egy mesét, ami egészen furcsa változásokon esett át, egy fekete kastélyt, amit elkerülnek a viharfelhők, meg a különös Várost valahol a világ peremén.

Leeresztettem egy kicsit fordításügyben, ahogyan azt sejteni lehetett, tehát az április már most egy második februárnak ígérkezik (Április: A Február visszatér!, esetleg Április: A Február lánya) . Nem örülök.

Közben cserepenként ragasztgatom össze szociális életemet. Pár hete például elmerészkedtem Tapsival és a Vegyészmérnökkel gótulni, amiből olyan metáleste kerekedett, hogy felelősségteljes felnőttlétemet meghazudtolva pattogtam gyermekkorom legszebb slágereire és nagyon örültem, hogy ezúttal senki nem hozott fényképezőgépet. Utána két napig fájt a nyakam.

Meg vendégeskedtem Brightnál és isoldénál remek társaságban, néztünk képeket és ettünk thai kaját (a thai szóban egyébként szerintem rejtett, alattomos és misztikus erő rejlik, ugyanis a társaság szóviccgyártó kisiparosait már évek óta kifogyhatatlan agymenésre készteti, mint egy múlhatatlan viszketés), és kiderült, hogy Herbie kollégával bármikor spontán horrorfilm-trailert tudunk rögtönözni sorban felvillantott fényképekre.

Énem geekebb fele, a sötétben bujkáló szerepjátékos nem igazán kap komoly publicitást ezeken az oldalakon, de ezúttal nem tehetem meg, hogy említés nélkül hagyjam a múlt szombati sessiont, amit a Mérhetetlen Időntúli Borzongás mestere, H.P. Lovecraft történeteinek szenteltünk egy Call of Cthulhu mesével. Rendhagyó alkalom volt – hosszú évek óta nem meséltem otthon –, kiváló kompániával, erre azt hiszem, nagyon sokáig emlékezni fogok. Köszönet a résztvevő cimboráknak.

(Persze nem bírtuk nem felemlegetni Eshu barátom nevét, akivel whoisnot, eMeL meg én valaha réges-régen még együtt kezdtük a szerepjátékipart, jómagam például a CoC-t is, egy befüggönyözött lakótelepi lakás szobájában, kamaszos lelkesedéssel gyújtogatva a hangulatkeltő gyertyákat, mert még nem tudtuk, hogy pozőr dolog ugyan, de hamar kiégeti a szemet.)

(A megrázó igazság: még mindig február van!)

Mai adásunkban még: dráma, könnyek és Igaz Szavak, Szívből!

Az előző rész tartalmából: María Isabel Conchita rájön, hogy Pilar, a gonosz házvezetőnő valójában elveszett ikerbátyja, aki nővé operálta magát; kérdések merülnek fel. Mr. Noiz február végére három kiadónak ígér be összesen négy lefordítandó könyvet (ebből három valójában egy, de így fenyegetőbbnek hangzik) illetve egy novellát.
Eredmény: a meghatározott ütemterv szerint leadandó három könyv (ami valójában egy), elkészült. Az egy (ami annyi nyűggel járt, mintha három lenne), egy hét csúszással többé-kevésbé elkészült*, ami a két héttel ezelőtti állapotokat tekintve sikeresnek mondható,de a vállalások őszintén szólva nem teljesültek az elvárások szerint. A novella azonnal következik, amint az agyam visszanyeri régi, bársonyos ruganyosságát.

Részeredmények: konkrétan hányingerem van a kávétól, a zöld teától és az energiaitaloktól. Másfél hónapja nem volt egyetlen teljes pihenőnapom, mert minden reggel héttől estig egy számítógép előtt ültem valahol (még akkor is, ha összességében alig sikerült értékelhető mennyiséget összekopognom: **). Két kivételes esettől eltekintve három hete folyamatosan mondom le a találkozókat a barátaimmal. Nem jártam edzésre. Három hét alatt alig 170 oldalt sikerült elolvasnom egy könyvből. Viszont az ingerültség és a rosszkedv múlóban, már nem érzem úgy, hogy mindenki elmehet a halálba. Elnézést azoktól, akiknek nem írtam, telefonáltam, jeleztem vissza vagy véleményeztem azt, amit kellett volna. Próbálkozom.

Persze megérdemlem. Így jár az, aki nem egyszerűen ellébecol egy hónapot, hanem még bevállal egy másik kiadót is, a novelláról nem is beszélve, és közben nem veszi számításba, hogy heti két napot egy másik munkahelyen dolgozik.

Kissé aggaszt, hogy az április már most hasonló tendenciákat mutat. A megírandó dolgok listája szintén tetemesre hízott. Innen szép a nyerés, ahogyan mondani szokás.


*Az olyan apróságok, mint a függelék és a tárgymutató, egyszerű kis sallangoknak tűnnek a könyvek legvégén, de mindig kiderül, hogy annyi pepecselés van velük, mint a lényegi fordítás harmadával.

**Nincs is annál szebb, mint 36 óra folyamatos szobafogság után szembesülni azzal, hogy a heroikus küzdelem eredménye egy jobb nap délelőttjén összehozható szövegmennyiség.