(Bakony meg barang)

A Bakony szívében jól elrejtőzött az ősz, valahol a fák szép zöldje meg a színes mezei virágok mögött, csak a fűbe hullott gesztenyék, a kissé bágyadt napsütés és a sötétedéskor előkúszó hideg pára emlékeztetett arra, hogy a hosszabbított hétvégi kirándulás alatt átsodródtunk az októberbe. Igaz, a kezdet alaposan megtévesztett mindkettőnket: amikor csütörtökön megérkeztünk, kitartóan, tömör falként szakadt a hideg eső, amitől órákkal korábban besötétedett az ég a vendégház felett, a faluból kivezető út végén, rögtön az erdő mellett (és kiderült, hogy a féltucatnyi apartmanban egyedüli vendégként lakunk, nincsen térerő és a házigazdák sem maradnak éjszakára). Aki nem megfelelő olvasmányokon-filmeken nevelkedett, ilyenkor nyugodtan számíthat a képzelet ámokfutására*, de a vendégház csinos, szinte festékszagú épület volt, sok-sok fából, piros cseréppel (talán a "takaros" szó lenne rá a megfelelő, de azt utálom), a szobánkat felfűtötték és puha volt az ágy, szóval még így is igen kellemesen éreztük magunkat. Másnapra aztán kiderült az ég, reggelihez beüzemelték a kandallót az ebédlőben, egy nagyobb család ellátásához elegendő élelmet pakoltak az asztalra (kiemelném a házi meggy- és szilvalekvárt, az egész gyümölcsökkel), és a következő két napban semmi sem akadályozta meg, hogy a kissé hektikusan felfestett turistajelzéseket követve csendes erdőket, völgyeket, mezőket, csodaszép, rendezett falvakat lássunk, plusz egy várrommal és egy pisztrángos tóval. És meglátogattuk az ország – illetve valószínűleg a világ – utolsó szűrszabóját, aki a betyárokról mesélt (izgalmasan), meg egy kihalóban lévő szakmáról (nagyrészt szomorúan), és nem látogattuk meg a Gyógyfüves Embert, mert eltérített egy macska.

Szóval igaznak bizonyult az a régi emlékem, hogy Bakony északi része gyönyörű hely, ahol, mint az a kölcsöntérképet bogarászva kiderült, olyan csodálatos nevű helyek rejtőznek, mint például Báránytilosi-út, Hamuház vagy a Mézes-mező.

A hétvége két tanulsága: 1) a legfontosabb telefonhívások öt perccel ezelőtt érnek el, hogy beérnél a térerőtől mentes zónába, ahol a következő három napban folyamatosan tartózkodni fogsz 2) ne higgyünk a kalandregényeknek, ahol nagylelkűen elkenik a részleteket: a túlcivilizált városiak számára igenis akadályt jelent egy megáradt patak, és az is érdekes kihívás, ha a semmi közepén borjú nagyságú fekete kutya ered boldogan szökdécselve a nyomunkba.

*amiben nagy sajnálatomra D. lazán lekörözött, mert én csak toposzokat idézem meg, mint az idegen kultuszoknak hódoló belterjes falusi populáció/heccből kilátogató motoros falusi keménylegények, ő a hallgatag gondnokfiú, a búbos kemence és a fatörzsbe vágott fejsze felhasználásával olyan történetet hozott össze, hogy őszintén örültem, amiért csak itthon mesélte el.