Tegnap eseménydús napot zártam. Például vendégként részt vettem egy diplomaosztón. Valami lehetett a levegőben, mert néhány óra leforgása alatt három ismerősömről is kiderült, hogy hamarosan apa lesz; este elbúcsúztattuk a Mestert, aki közel két éven át oktatgatott a tan sau, pak sau és egyéb kézmozdulatok rejtelmeire (a „kicsi a világ”-effektust igazolandó pedig tíz percre fog lakni és dolgozni madridi munkahelyemtől), majd futó látogatás tettünk Búvárzenekarnál és Mételynél, ahol kiváló volt a társaság, kismacskák dúltak körülöttünk, én meg egy gyerekadagnyi itókát leszámítva hősiesen ellenálltam a torokperzselő szilvapálinkának.
Ezúton is cáfolom, hogy a nyári napsütésben csak élethű másolataimat küldeném szét a világban, az első hideg, szeptemberi esők után sem csúsznak félre kőlapok titkos kastélyomban, hogy kacagva kiemelkedjen rejtekéből igazi, bőrkabátos, pozőr énem. (Bár...)
Nem az ősz hozza ki belőlem az íráskényszert, éppen ellenkezőleg, kreatív hullámvölgy van, amikor úgy érzem, feleslegesen gyötröm magamat a szövegekkel, legyenek fordítani- vagy megírnivalók, mert hálátlan szakma, mert nincsen jövője, mert rengeteg a csalódás és egyáltalán. Ilyenkor arra gondolok, bele kellene vágni valami másba, és rémülten tudatosul bennem, hogy semmi egyébhez nem értek igazán.
És most valami egészen más.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése