(Rejtély!)

Az vajon miért lehet, hogy a Mozilla, miután bepötyögtem a blogom címét (vagy egy linkről ugrok ide), azonnal a blogger bejelentkező lapjára dob? Más blogspotos címek esetében ez nem következik be. Explorer alatt rendben betöltődik az oldal . Érthetetlen. És csak velem történhet meg ilyesmi.

Akik persze Mozillával neteznek, ezt most nem olvashatják el. Ezért különösen idegesítő.

Vagy: másoknál Mozilla alatt sincsen ilyen probléma, és akkor pláne nem értem.

Valakinek esetleg van ötlete? Hálás lennék, megköszönném, elfúló szavakat rebegnék, ilyenek.

Hmmfff.

(Gyűjtés az embervilágból)

Zsúfolt villamos. Mellettem álló fiatal nő az ülésen terpeszkedő, elhanyagolt külsejű férfinak:
NŐ: Elnézést, megkérhetném, hogy átadja a helyét?
FÉRFI: Merthogy?

Nyugati tér, ál-indiánok zenélnek nagy csapatban. Pánsíp, óriási műanyag tolldísz, egyéb kellékek.
KISFIÚ: Apa, apa, azok mik ott, apa?
APA: Indiánok, fiam. Aztán jönnek a kovbojok, és lelövik őket.

(Update)

Volt itt egy post, még Madridból keltezve, 2005. február 3-án, és Amerikáról esett szó benne, barátokról, akik odakint vannak, meglepetésekről, és olyan titokzatosra sikeredett, hogy érteni nem, legfeljebb félreérteni lehetett. Most azonban kézhez kaptam a régóta várt csomagot, tehát hatalmas köszönet T.Lacinak, aki volt olyan kedves, hogy amikor alkalma adódott Neil Gaiman urbanfantasyírómesterrel találkozni, nekem dedikáltatta az Amerikai istenek magyar változatát (vagyis az American Gods magyar változatát), hadd legyen a fordítónak is ilyen. Kedvenc munkám volt, és most az amúgy is kellemes magyar kiadás most sokkal pofásabb lett a szerző enkezével belerajzolt Szerda úrtól. Respect, ahogy mondani szokás. (Mutogatva el.)

(Saturday, Night, Fever)

„NE VIZELJ IDE MERT LELÖLEK!!!” - felirat egy lakótelepi ajtó mellett. (Hétvégén gyűjtött lelet egy különben teljesen rendezett lépcsőházból.)

Mert volt hétvége, mozgalmas, mármint az általános hétvégékhez képes, ami azért rögtön megfelelő kontextusba is helyezi a megállapítást. A napfényt közben felfalta a szürke ég, de az eső illata már nem ősz, hanem friss tavasz, és ez nem elhanyagolható különbség. Pénteken Bright vendége voltam, baráti társaságban távoli romtemplomokat néztünk, míg egészen váratlanul hajnali kettő nem lett.
Szombaton az endless.hu válogatott különítménye dél körül behatolt, felderített és vásárolt az első magyar képregényfesztiválon. Valami mintha mocorogna a hazai képregénykultúra megkérgesedett felszíne alatt, és sokan voltak, Réz Andrással súlyosbítva. Kiderült, hogy nem csak egy szakbolt van a fővárosban, hanem akár három is, életemben először láttam magyar polcon eredeti Swamp Thinget, Planetaryt - önismétlés: az egyik legjobb, amit valaha, satöbbi - meg egyéb jóságokat. És megjelent Fekete-fehér képregényantológia első száma, benne először magyarul az übernoir Sin City (nem rajzol úgy szakadó esőt senki, mint Frank Miller), aztán John Constantine - Hellblazer, a láncdohányos brit mágus hányattatásainak egyik epizódja, illetve egy blogtárs versenymunkája (várjuk a folytatást!). A Francia Intézet standjánál ismét megbántam, hogy nem tanultam fransziául, vagy azt, hogy nem vettem francia képregényeket spanyolul, amikor még megtehettem.

Sokkal később, még aznap éjjel aztán korhadt házak között sétáltam az esőben, majd Búvárzenekar új főhadiszállásán jóféle szilvapálinkával és jófej macskával barátkoztam. Vasárnapra nem is maradt más, mint az idei Titanic fesztivál számomra egyetlen filmje, a Steamboy/Gőzfiú, viktoriánus Londonnal, kovácsoltvas, sziszegő gótikus gőzpalotával és az eddig látott leghosszabb Végső Csatával.

(Hangok a múltból)

Tegnap felkutattam itthon egy albumot, még az mp3 és a cédéírók eljövetelének idejéből, ami akkor persze még nem érinthetett meg, mert korosodó gépemen rögtön szaggatott a winamp, ha mondjuk felpörgött a szótárcédé, ami munkám jellegéből adódóan viszonylag gyakran megesett, tehát a kazetták dobozában láttam munkához, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy közben váratlanul a kezembe került a Lelet. A Lelet egy legalább három éves válogatáskazetta.
(Válogatáskazetta! Ízlelgessük ezt a szót. Kravátli. Guttaperka. Kazetta.)
Meghallgattam. Most már tudom, hogy a semmiből manifesztálódó válogatáskazetta talán akkora időzárvány, mint egy napló, egy levél vagy egy fénykép.
Szerencsére nem kell letagadnom semmit.

(Friss)

Fonnyadt, megunt, téli zenéimet amúgy lecseréltem a playlistben, tavasz van a képernyőmön, csupa új album, pörgős zenék, hátha átragad rám is valami, néha úgy érzem, majdnem. Lassan ideje lenne kimozdulni itthonról, merészen élni, fedetlen szórakozóhelyekre menni és mondjuk inni tömény alkoholt.

Vagy széles karimájú kalapban menteni meg a világot.

(Lament)

Egy sikerélményektől tökéletesen mentes -- avagy a "sikerélmény" mint fogalom ellenpontját megtestesítő -- hét krónikája, H.P. Lovecraftra hajazó stílusban.

Kedves naplóm. Az ég szürke, ónosan hullik az eső. Nem tehettem mást: hiszen semmi sem változott. Ígéretesen induló, szépen fejlődő, majd több mint négy hónapja kínlódó projektemet végül felvonszoltam ódon udvarházam padlására, hogy ne is lássam egy darabig, de így sem hagy nyugodni: csendes éjszakákon jól hallani, ahogy tébolyultan kaparja a bedeszkázott ajtót odafent. A másik áldozata, egy antológiába ígért novella kifejletlenül, természetellenesen hófehér állapotban kerül vissza a pincelaboratórium kádjába. Megsavanyodik a tej, a kecskefejők nem csattognak már, a furcsán kidülledő szemű postás váratlanul két visszautasító levelet is hozott a héten. Jelek mind. Az ötletek gonosz darazsakként nyüzsögnek a fejemben, de már nem merek tollat fogni, hogy megszabaduljak tőlük. Mire a papírra érnek, megváltoznak, megmagyarázhatatlan módon, már nem is hasonlítanak dédelgetett terveimre. Hagyom őket zúgni.

Azt teszem, amit már régen meg kellett volna tennem: back to business. Mennyire nem jó ez így.
Viszont.
A szombat és a vasárnap remekül sikerült. Ezért vannak az embernek barátai.