2016. december 28., szerda

(2016 kimaradt jelenetei, dvd-extra)


Nem mondanám, hogy 2016 nem hagy maga után erősen keserű utóízt, viszont egy szempontból meglepően pozitív a mérlege: sohasem utaztam annyit egy évben, mint idén. A végleges szám persze a céges és magánjellegű utakból együtt állt össze: volt, amiről írtam, és több olyan is, amiről nem, de rá kellett jönnöm, hogy nem lenne teljes az idei utazós posztok gyűjteménye, ha meg sem említem azt a májusi céges kiküldetést, ami utólag egészen tematikusnak tűnik az apátságból átalakított szállodával meg a templomból kialakított pubbal.

Az történt, hogy mivel a Warhammer 40,000 logót licenszelve készítünk játékot, több más stúdióval együtt a NeocoreGames is meghívót kapott a WarhammerFest nevű rendezvényre az angliai Coventrybe, ahol pünkösd hétvégéjén ketten képviseltük az inkvizítorokat. A fesztiváljelenlét mindig stresszes (lásd az idei E3-as kalandjainkat Los Angelesben), és még akkor is hamar beüt a furcsa tudatállapot, ha minden rendben van, tíz-tizenöt perces ismétlődő időszeletekben létezel, bemutatod a céget, bemutatod a játékot, elmagyarázod az irányítást, kitérsz az újdonságokra, aztán hagyod őket játszani, majd válaszolsz a kérdésekre és kezded elölről. A végére aztán mindenképpen elmegy a hangom és a magam részéről még napokig szoktam álmodni a prezentációkkal. Amikor mindez a Warhammer-logó elhivatott rajongóinak találkozóján történik, a különbség annyi, hogy űrgárdistának öltözött emberek masíroznak el melletted és sokkal, de sokkal jobban rettegsz, vajon mit fognak kérdezni és mondani a keményvonalas rajongók. Viszont nagyon lelkes fogadtatásban volt részünk, és hát ott voltak a járulékos körülmények is, amiért ezt az utat még sokáig fogom őrizgetni.

Szóval körülmények. Családi okokból viszonylag sokszor jártam Anglia közepén, írtam is róla párszor, nagyon szeretem, igazi Miss Marple-vidék (sövények, magányos tanyák, út menti vén pubok, középkori falvak!), de arra azért én sem számítottam, hogy a szállásfoglalás kacskaringói végül egy középkori apátságból először udvarházzá, majd hotellé alakított hotelbe sodornak minket a vidéken, ahol az első dolog, amit a megpillantok egy eredeti gyóntatófülke a recepció mellett. Kevés ennyire brit helyen jártam életemben (Chatsworth egy hajszállal vezet), amire rá is dolgoztak keményen, a rejtett hangszórókból lantzene szólt, az egyik folyosón lovagi kőszarkofág állt, a falépcsők pedig úgy nyikorogtak, mintha külön alkalmazott dolgozott volna azon, hogy minden egyes fok gótikusan reccsenjen. A szobám is nyugodtan lehetett volna egy békebeli kísértettörténetet helyszíne, különösen a lámpakapcsolóvá alakított csengőzsinór nyűgözött le – már amíg eszembe nem jutott „A pettyes pánt” (The Speckled Band) című Sherlock Holmes-történet –, amire külön ráerősített az intermezzo, amikor a fejlesztőcégeknek rendezett Games Workshop-sörözés után nagyon későn értem vissza a hotelbe és már kissé bizonytalanul álltam a régi festményekkel teleaggatott félhomályos folyosón. Lélek sem járt sehol, a csendet csak az átható csippanások sorozata törte meg, amivel az ajtó jelezte, hogy nem működik a kártyám, ami idő után óhatatlanul kérdéseket vetett fel bennem – ez az én szobám? ha nem, akkor hol van? ha igen, miért nem jutok be? létezik ez a hely egyáltalán? és én létezek? De akkor még nem tudtam, hogy reggel lantzene helyett Elton John számok szólnak majd instrumentálisan a hangszóróból (zongorán), ami sokkal, de sokkal ijesztőbb. (Egyébként a kártya volt rossz, én is léteztem és a szálloda sem fakult át az éteri síkra éjfélkor.)


Mivel a rendezvény miatt kizárólag kora reggel és késő este tartózkodtunk a hotelben, csak úgy láttam belőle valamit, hogy minden nap nagyon korán felkeltem és kimentem a teljesen kihalt tavaszi parkba, amit boldogosan teleordítottak a lelkes madarak. Találtam egy mini sövénylabirintust és pár kőszörnyet, egy tavat és egy néhai vizesárkot, szóval mindenképpen megérte korán kimászni az ágyból, és nagyon sokáig emlékezni fogok erre a helyre.

A rendezvény vasárnap estig tartott, de hétfő reggel még átbuszoztunk Nottinghambe, hogy megnézzük a Games Workshop főhadiszállását, majd átballagtunk a szomszéd épületbe, ahol a WarhammerWorld található. Az egy dolog, hogy évek óta fejlesztünk játékot egy olyan hobbi alapján, ami döbbenetesen szépen kifestett figurákra alapul, de még az eddigi tapasztalataim sem készítettek fel a gigantikus diorámákkal telepakolt termekre, ahol több ezer űrgárdista, xenó, démon, tank és istengép áll belefagyva az örök háború különböző csatáiba, nem is említve azt a csekély kilenc méter magas mega-diorámát, ami külön szobát kapott. (Azt már csak csendben teszem hozzá, hogy a WarhammerWorldnek, brit intézmény lévén, van fantasy fogadónak berendezett kocsmája is).



Nottinghamből ezt leszámítva nem sokat láttunk – a szállásunkat, egy napsütéses vontatóösvényt sok lakóhajóval, a vár alatti kertvárost, illetve este a Pitcher and Piano nevű, tényleg templomból átalakított pubot (kép itt), ami szépen keretbe is foglalta az utat.

2 megjegyzés:

Spaceboy írta...

Irigy vagyok! Nagyon szeretek hasonlo convention-okre jarni, es barmennyire is faraszto lehet, nagy szo ugy menni hogy a munkadat kepviselheted! Gatula!

brainoiz írta...

Köszönöm szépen!