(tuned to a dead channel)

Sokáig tartott, mire a macskámmal sikerült elfogadtatni, hogy éjszakánként ki van zárva a nappaliba, de felmerült bennem a gondolat, hogy vissza kellene engedni a hálóba. Ha szabadon mászkálna, akkor például ma reggel megpróbálhattam volna úgy tenni, mintha az éjjel a dobozzörgetés vagy a kitartó pöcögtetés ugrasztott volna fel az ágyból, nem pedig egy újabb rémálom, amiből szerencsére csak egyetlen kép maradt meg, mégis végtelenül sokáig* fetrengtem utána a takaró alatt, ráadásul (váratlan fordulattal) totális egzisztenciális pánikra emlékeztető, nyomasztó hangulatban.

* alapszabály: minden álmatlan fetrengés minimum egy óráig tart, még akkor is, ha valójában csak tizenegy percig