(hangulatátállítás)

Amikor szombat délután az arborétumban sétáltunk és kastélyromot fényképeztem, még nem tudtam, hogy éppen utolsó útjára kísérjük az idei őszt, egyszerűen csak élveztem a szórványos napsütést, az avarszőnyeg teljesen lefotózhatatlan színvilágát (és az autózást a kihalt vidéki utakon). Később, sötétedés után, amikor már egy tóparti étterem teraszán ácsorogtunk és megcsapott a levegő fanyar kéményszaga, a víz felett meg úgy hömpölygött a nyirkos köd, mint egy nagyon ódivatú rémfilmben, hirtelen tudatosult bennem, hogy ennek az évszaknak is vége. Azóta egyébként főleg szomorú vagyok, ami időnként átcsap a másik végletbe, és ilyenkor szívesen ordítanék vadidegen emberekkel, de többnyire leginkább csak szomorúság ez.