Valójában feedeket importálgatok a halálra ítélt Google Readerből, mindenféle okok miatt most éppen egyesével. Lassú munka, csinálgatom, amikor időm engedi, sorban kattintgatom végig a blogokat, archívumok nyílnak meg, a listákba rendezett bejegyzéscímek lépcsőfokokként vezetnek a múltba, és ez egyszerre izgalmas és jó és ijesztő és szomorú, mint lemászni a pincébe, a bedobozolt régi levelek és naplók közé.
A legszomorúbb mégis az a felismerés, milyen döbbenetesen kevés létezik már abból a sok énblogból, amire valaha feliratkoztam. Azt eddig is tudtam, hogy a blogolás so 2003-2008*, évek óta van helyette twitter-facebook-tumblr, ezeket én is aktívan nyúzom, ráadásul nem muszájból, hanem szívesen, de csak most tudatosult bennem úgy igazán, mennyire másra használom mindet, és igazából ettől ütött szíven a hiányérzet és a nosztalgia. Mondom ezt én, pedig milyen sokáig hanyagoltam ezt a blogot – ezzel valószínűleg töredékére redukálva múgy sem hatalmas olvasótáborát –, és még most sem igazán jöttem rá, mit akarok vele kezdeni.
A jelek szerint a következő rss-olvasóm tartalma sokkal karcsúbb lesz, bár ezek túlélő, kemény, harcedzett blogok, láttak már sok mindent, óvatosan és tiszteletteljesen pislogunk egymásra, mint a szigorú, bőrkabátos alakok egy westernfilm ivójában.**
* a múltkor szóba került, hogy egy mostani 14 évesnek semmit sem jelent a blog, közben meg mintha csak tegnap lett volna, amikor az igazán oldschool bloggerek riadtan nézték, hogyan szabadulnak be a fiatalkorúak az addig elzárt térre
** közben ráadásul zajlik a freeblog haláltusája, vagy legalábbis úgy tűnik, mert sorban költöznek az ismerősök, új címek, új sablonok jönnek, és ezzel tényleg lezárul egy korszak.
2013. március 22., péntek
(rozsdás, nehéz blogokat pakolgatok vastag kesztyűben)
Címkék:
blog
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)