(el- és behavazva)

Mi mást is csinálnék december 24-én délután ötkor, ha nem könyvet fordítanék, ami azért sooo 1999-2006. Persze akkoriban sem zavart, most sem bánom, sokkal jobb így dolgozni, lent a Vidéki Kúriában, a kertben hó, az ablak előtt sűrű gótikus köd, a konyhából mindenféle illatok jönnek, a hátam mögül, a hangfalakból zene, és itthon van a húgom is, aki zombikat öl növényekkel, szóval minden rendben.

(creative meltdown initiated)

Kifejletlen történetek hevernek a meghajtómon, mint formalinban úszó preparátumok egy freakshow-ban, ott egy novellatorzó a befőttesüvegben, itt két összenőtt klisé, mögötte a furcsa Budapestek, a legtöbb helyet mégis egy nem létező regény szinopszisai foglalják, deformált, de felismerhető klónok sora a sárgás derengésben.

Mert nem írsz! – viccelődünk évek óta a barátaimmal, néha bedobom a jól ismert posztot is erről, haladunk tovább, nincs itt semmi látnivaló; azt hittem, már sikerült feldolgoznom a nemírást. Pedig nincsen ez lezárva, amíg elismerő irigykedéssel és őszinte hiányérzettel nézem, kik lesznek a remeknek ígérkező antológiában, amire ötlet- és energiahiány miatt már nem is pályáztam. Elég alapos ösztönzés lenne ez most éppen, ha nem tudnám, mi szokott ebből lenni.

Főleg úgy, hogy máshol is írok (nevezzük alkalmazott kreativitásnak), amiről lassan lekopik az aranyfesték, miközben a sokadik változatot kalapálom formára, és nem jó, nem ez kell, és már én sem tudom, mire lenne szükség, csak azt, hogy igazuk van, és tényleg valami teljesen másra. Ez a blogom tetszhalott, önismétlő és modoros, az egyetlen dolog, ami betűből van, én követtem el és elégedett vagyok vele, az a fordítás, ami cserébe kínkeserves, mondattól mondatra vívott küzdelemmé vált már régóta, részmunkaidőben, a határidőket jelző roppant oszlopok leomlott maradványain is túl.

De legalább öregszem, és már újraközölnek: az idei termésem 1) egy tizennégy évvel ezelőtti* franchise-novella második kiadása, amit ma már teljesen másképpen oldanék meg, de direkt nem nyúltam bele nagyon 2) egy villámnovella, ami valaha pont ezen a blogon debütált, és pontosan ugyanúgy írnám meg, ha képes lennék ilyesmire.

SZERK. és persze kimaradt a 3) az sfmag "10" címen futó elektronikus antológiájába beválogatott "A Rádiumember magányossága", ami szintén újrakiadás.

* ó, te jó ég

("and here i stay: haunted by london. and london, haunted by me")

Mindössze három estét és két teljes napot töltöttünk Londonban, szerencsére többszörös visszaesőként ismerem annyira egyes részeit, hogy felcsaphattam botcsinálta idegenvezetőnek, hátha sikerül ennyi idő alatt a legtöbbet megmutatni a belvárosból a nőmnek, aki először járt ott. Így aztán voltunk képtárban, könyvesboltban, hongkongi étteremben, Forbidden Planetben, különböző kávézókban, a Portobello Road utcai piacán, Camdenben rockerkocsmában, Bloomsburyben reggelizőben és parányi pubban, Temze-parton, a Parlamentnél, teremnyitás előtt a British Museum aulájában (ebből ennyi jutott), a metró szűk, csempézett labirintusában az esti csúcsban, és persze vasárnap koncerten egy néhai music hallban, ahol volt bársonyszőnyeg, aranyozott stukkók meg karzat, csak fűtés nem, de ez nem számított. A szállást sikerül jól kifogni, meg az időt is, igazi napsütéses telet kaptunk, azt, ami néha éles késként hasogat, de városnézésre tökéletes.