(hétvég, novemberelej)

[szombat]

Megint vonaton ülök, csak ez az előzővel ellentétben teljesen másik irányba tart. Úgy fúrjuk magunkat előre a ködös, nyirkos novemberi reggelben, mintha menet közben festenék meg körülöttünk a sárga levelű fákat, és mindig csak az utolsó pillanatban döntenék el, hogy azokból a körvonalakból ne kísértetkastély szülessen, ezért a fekete tornyokból végül kémények lesznek. Aztán lassan elfogy a köd, csak a foszlányai tapadnak a kisvárosi vasútállomásokhoz, és valamiért ez az enyhén télies idő, a kihalt vidéki utcák kizárólag olyan kamaszkori emlékeket idéznek, amelyek talán meg sem történtek, vagy nem ebben a kombinációban, csapatba verődve megyünk szerepjátékozni a társasággal, gőzölgő teásbögrékkel állunk egy teraszon, az éjszakába nyúló varlordszozás szünetében nézzük a szemerkélő esőt, ilyesmik.

[vasárnap]

Amikor egyetlen pillanatba sűrűsödik a november: enyhén szocreál termálfürdő valahol a végeken, szabadtéri medencében ülünk nyakig a meleg vízben, gőzfátyol sodródik körülöttünk, narancssárga levelek lebegnek a felszínen, az égen rikácsolva húznak el a darvak.

Utána levezetésképpen az ország egyik legjobb halászcsárdája*, halászlé, füstölt harcsaszeletek pirítósra pakolva, harcsatepertő.

* nem értek hozzá, mások mondják, csak annyit tudok, hogy engem meggyőzött