(kánikula, noir, nagyon kortárs vonatút)

Pénteken este a barátaimmal sörözünk. A belváros kezdetben kihalt, aztán valamikor megtelnek az utcák. Ezt azért tudom, mert éjfél körül már annyira meleg van a galérián, hogy ki kell ülnünk egy kerthelyiségbe megszáradni.

Szombaton vidékre megyek, felváltva olvasok és dolgozok a vonaton, utána nagyjából ugyanezt folytatom otthon is, csak az erkélyen. Alattam a kert, a levegő olyan fülledt, mintha nyirkos rongyokat teregettek volna a felforrósodott városra. A könyvben tél van, szürke utcák, kémek. Gondosan egy helyre köpködöm a meggymagokat. Éjszaka megérkezik a hideg, a szél úgy járja át a szobákat, mintha hatalmas lélegzetet vett volna a ház.

Vasárnap futni megyek az erdőbe, közben csöpögni kezd az eső, hol abbahagyja, hol rákezd megint, és ez így megy egész délutánig. Az udvarunkban váratlanul felbukkan egy elkóborolt kutya, a világ legjámborabb nőstény pitbullja, békésen néz rám, amikor megsimogatom, csóválja a farkát, viszont ebből nem derül ki, kié lehet. Elballag, visszajön, a kerítésen keresztül néz be hozzánk reménykedve, viszont mire megtalálom az állatmenhely számát, eltűnik, aggódom érte. Kiégettnyomozós sorozatepizódokat nézek, egymás után többet is. Mostanában megint visszatértem a krimihez meg a noirhoz, a könyveimben, képregényeimben, sorozataimban halkan sustorog az eső.

Már a vonaton ülök, amikor sötét viharfelhő érkezik, egyetlen fehér nyúlvánnyal, amitől hunyorítás nélkül is olyan, mint egy kitátott szájú sárkány. A könyvben nagy pelyhekben esik a hó, karácsony van, háború, az időjárás a maga módján biztosítja a hangulatot, és szakadni kezd az eső. Amikor leteszem a könyvet, hogy dolgozzak valamennyit, rögtön kisüt a nap. A szomszéd négyes ülésen egy kortárs magyar történet szereplői ülnek. A kalapos, napszemüveges matróna a telekről hozott virágokkal, az ötvenesnek látszó fia átható alkoholfelhőben, túlmozog és néha felhangosodik, a vele szemben ülő felesége ilyenkor arcot vág, az anyja lepisszegi. A férfi nevet, aztán összevesznek valami teljesen érthetetlen apróságon. Budapesten már száradnak a járdák, mire hazaérek.