(reanimator)

Órára pontosan meg tudom mondani, hol tartózkodtam idén, amikor megérkezett az ősz (és tanúim vannak rá, felügyelő úr), szeptember első szombatja volt, másodika, délután fél öt körül, a fehérvárcsurgói kastélyparkban sétáltam, és éppen elértünk a gondozott terület széléhez, az erdőhöz, ahol a fák közötti hézagokat úgy töltötte ki a sötétség, mint valami tapintható, puha szigetelőanyag, amikor egyszer csak eleredtek a tétova, súlyos esőcseppek és véget ért a nyár. Mire egy órával később visszaültünk az autóba, minden megváltozott, az illatok, a színek, a fények, a víz lemosta a világról a ragacsos augusztust, előbukkantak a rozsdaszínek és mindent betöltött a kémények füstszaga, ami maga a vidéki ősz esszenciája. Ilyenkor feltámad bennem a késztetés, hogy ismét visszatérjek a nyáron elhanyagolt dolgokhoz, mondjuk a forró italokhoz, a skót whiskyhez és a blogposztok írásához, szóval lassan összeszedem,  mi történt a nyáron, a balatonfelvidéki távolról indítást, a norvég fjordtúrát és a kölni gamescomot is beleértve.