(árnyékbudavára)

Ha a nagyvárosoknak van vetett árnyéka, ahol a különcök meg a furcsa lények élnek – mint azt számos modern fantasyben láthatjuk, amikor a főszereplő átzuhan az aktuális város alatti-melletti-közötti alkonyzónába –, akkor esélyes, hogy múlt szombaton átsétáltunk a budai várnegyed árnyékvilágán. A regényekkel ellentétben nem azért, mert alkut kötöttünk egy rejtélyes idegennel vagy óvatlanul benyitottunk egy ajtón, ami csak aznap létezett, hanem befizettünk egy speciális idegenvezetős sétára. A kiírás természetesen nem mágikus Budapestet ígért, hanem „csaknem 15 titokzatos lakóház udvarát, illetve a nagyközönség számára eddig nem ismert törökkori pincerendszer megnézését", de a Budai Várnegyed Titkai című tematikus túra olyan kevéssé ismert világot mutat be, ami már-már valóban a kulisszák mögötti homály.

A viszonylag hosszú, nagyjából négy és fél órás séta a Várnegyeden kanyarog végig, soha meg nem épült gigászi szobrok és lerombolt paloták helyén, hamis homlokzatok előtt, alkimista varázskapukon át, hogy néha betérjen egy titkos bunkerekre épített udvarba vagy egy lezárt útvesztőbe. Az évszázadokat felölelő túra világát különc arisztokraták, kémek, gyilkosok, török katonák, magyar honvédek, nácik és kommunisták népesítik be, és ennyire töményen talán még sohasem zúdult rám mindaz, ami Magyarország történelmének savát-borsát adja, az erőszak, árulás, hősiesség, emberség, balszerencse, rettenetes rezsimek, háborúk és korrupció sajátos egyvelege. (Menet közben többször eszembe jutott, hogy ezeknek a történeteknek jelentős része egy külföldi turista számára talán tényleg  annyira szürreális lehet, mintha egy fantasztikus történetet olvasna.)

Nekünk is jutott bőven meglepő információkból. Megtudhattuk például, hogy a Vár büszkén mutogatott középkori romjai egyáltalán nem középkoriak, a legrégibbnek tűnő házak az ötvenes években felhúzott replikák, a sziklakórház tetejére épült ház kéményei pedig valójában légbeszívóként működtek. Arról nem is beszélve, hogy valóban megnéztük az egész hegyet behálózó lezárt pincehálózat egy apró részét, ahova valóban nem lehet csak úgy lemenni (kivéve a Budavári Labirintust, de az inkább bazári látványosság): mi egy udvarból jutottunk le egy üres alagútrendszerbe és a közepén ásító világháborús bunkerbe, ahol török kutak törik át a mennyezetet, cseppkövek sarjadnak a téglákon és úgy nyomul a csapat után a tömör sötétség, mint valami különösen kíváncsi állat.

Mindez persze csak töredéke annak, amit a túrán elmondanak és megmutatnak (a tizedik perc után már jegyzeteltem), és hatalmas élmény volt. Mentünk már nem tipikus városnéző kirándulásra Budapesten, akkor a lezárt óbudai légszeszgyárat néztük meg, és ezek után mindenképpen tervezem Árnyékbudapest további felfedezését, csak az urban fantasy regényekkel ellentétben nem szeretnék lent ragadni, még akkor sem, ha így esélyesen lemondok egy csomó kalandról meg némi varázserőről.